Kiakasztották Zelenszkijt az ENSZ-ben: egy orosz újságíró megkérdezte tőle, mikor megy Moszkvába, nem maradt el a válasz – „Rakétán, a francba”
Nem mindennapi szóváltás alakult ki Volodimir Zelenszkij és egy orosz újságíró között az ENSZ New York-i székházánál. Az ukrán elnököt arról kérdezték, mikor utazik Moszkvába tárgyalni, a válasz pedig aligha az volt, amire az orosz riporter számított.
A jelenetről készült felvétel gyorsan terjedni kezdett a közösségi médiában. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ székházába tartott az ukrán delegáció tagjaival, amikor több újságíró is megpróbálta kérdezni. Köztük volt az orosz állami Vesztyi riportere, Valentin Bogdanov is, aki többször azt kérdezte az ukrán elnöktől, hogy mikor tervezi felkeresni Moszkvát.
Zelenszkij először nem válaszolt a kérdésre. Néhány lépéssel később azonban, amikor már távolabb került az újságíróktól, kezét a szája elé emelve odaszólt.
Rakétán, a francba – hangzott a válasz.
Az orosz források is megerősítették, hogy Zelenszkij oroszul azt válaszolta: „rakétán”, ugyanakkor a mondat végét eltérően idézték.
Nem véletlenül kérdezték Moszkváról Zelenszkijt
A kérdés különösen érzékeny pillanatban érkezett. Moszkva korábban többször felvetette, hogy az ukrán elnök Oroszországba utazhatna egy Vlagyimir Putyinnal tartandó találkozóra. A Kreml álláspontja szerint az orosz főváros megfelelő helyszín lehetne egy ilyen egyeztetéshez, és biztonsági garanciákat is ígért Zelenszkij számára.
Az ukrán elnök ezt eddig nem fogadta el.
A párbeszédre olyan időszakban került sor, amikor ismét felmerült a Kijev és Moszkva közötti közvetlen tárgyalások lehetősége. Zelenszkij New Yorkban Donald Trump amerikai elnökkel is egyeztetett a háború lecsendesítését célzó lehetséges lépésekről, köztük az energetikai infrastruktúra elleni támadások kölcsönös leállításáról. A megbeszélés után az ukrán államfő arról beszélt, hogy készen áll közvetlen tárgyalásokra Putyinnal, és egy Trump részvételével megtartott háromoldalú találkozótól sem zárkózik el.
Zelenszkij azt mondta, Ukrajna a lehető leggyorsabban szeretné lezárni a háborút, lehetőleg még a tél előtt. A Trump–Zelenszkij találkozón egy korlátozott energetikai tűzszünet lehetősége is szóba került: Kijev kész lenne beszüntetni az orosz energetikai létesítmények elleni támadásokat, amennyiben Moszkva is felhagy az ukrán villamosenergia-, fűtési és vízellátó rendszer támadásával.
Zelenszkij az ENSZ-ben is kemény üzenetet küldött az oroszoknak
Az ukrán elnök szerdán az ENSZ Közgyűlésén is felszólalt, ahol Vlagyimir Putyint tette felelőssé a háború folytatásáért, és további nemzetközi nyomást sürgetett Oroszországgal szemben.
A diplomáciai egyeztetésekkel párhuzamosan a harcok sem csillapodnak. Zelenszkij New Yorkban arra figyelmeztetett, hogy a tél különösen nehéz lehet Ukrajna számára, és jelezte: ha Oroszország folytatja az ukrán energetikai infrastruktúra támadását, Kijev is válaszolni fog.
Moszkva közben egyelőre nem mutat hajlandóságot a harcok általános felfüggesztésére. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsában kijelentette, hogy Oroszország nem tart szünetet a hadműveletekben a tárgyalások idejére sem.
