A Toyota szárnyal, miközben a többi autógyártó szenved – mi a titok?
A Toyota Motor megemelte éves profit-előrejelzését, miután hibrid járművei iránt továbbra is erős kereslet mutatkozik, és a vállalat a részvényeseknek juttatott kifizetéseket is növelte. A kedvező hírek hatására a részvények árfolyama volt, hogy 17 százalék pluszban is járt az ázsiai kereskedelemben.
A világ legnagyobb autógyártója csütörtökön közölte, hogy a 2027 márciusában záruló pénzügyi évre vonatkozó üzemi eredmény-előrejelzését 15 százalékkal, 3900 milliárd jenre (24,7 milliárd dollárra) emelte. A szeptember végével zárult három hónapban a vállalat eredménye 34 százalékkal, 1100 milliárd jenre nőtt, meghaladva az elemzői várakozásokat. Ez volt az első negyedéves eredménynövekedés hat negyedév óta.
Részvényvisszavásárlási programmal kedveskedik befektetőinek a Toyota
A Toyota részvényei 39 éve nem látott mértékű napi emelkedés felé tartottak, miután a kedvező pénzügyi eredmények és a részvényeseknek szánt kifizetések növelése enyhítette a kínai kereslet visszaesésével, az iráni háborúval és a vámokkal kapcsolatos befektetői aggodalmakat.
A Toyota legfeljebb 1300 milliárd jenre bővítette részvény-visszavásárlási programját, és a következő öt évben összesen akár 14 ezer milliárd jent kíván részvényesi juttatásokra fordítani. Több japán pénzügyi intézmény – például a Mitsui Sumitomo Insurance, az Aioi Nissay Dowa Insurance, a Tokio Marine & Nichido Fire Insurance vagy a Sompo Japan Insurance – megállapodott arról, hogy részvényeiket felajánlják a visszavásárlási program keretében.
A Toyota árfolyama már az eredményközlés előtt is emelkedett, mivel a befektetők abban bíztak, hogy Donald Trump amerikai elnök vámintézkedései enyhülhetnek, miután a demokraták elsöprő győzelmet arattak a félidős választásokon. A vártnál kedvezőbb vállalati eredmények azonban még nagyobb lendületet adtak a részvények drágulásának.
Takanori Azuma, a Toyota számviteli igazgatója szerint a költségcsökkentési intézkedések hozzájárultak az emelkedő alapanyagárak és az elhúzódó közel-keleti konfliktus negatív hatásainak mérsékléséhez.
A kedvező eredmények ellenére a Toyota-csoport csökkentette éves értékesítési célját: a korábban várt 11,18 millió helyett immár 10,99 millió jármű eladásával számol.
A kínai piacba a japánoknak is beletörik a bicskájuk
A kilátások rontásának hátterében elsősorban a kínai piac tartós gyengélkedése áll. Az országban a külföldi autómárkák folyamatosan veszítenek piaci részesedésükből a helyi gyártókkal, mindenekelőtt a BYD-val szemben.
A kínai autópiac kilátásai sem túl biztatók. A Kínai Személyautó-szövetség becslése szerint az ágazat értékesítései az idén 22 százalékkal zuhanhatnak, majd 2027-ben mindössze 2 százalékos növekedés következhet.
A Toyota a hét elején bejelentette, hogy Kínában tervezi bemutatni népszerű Corolla modelljének következő generációját. A vállalat vezetői arra is utaltak, hogy teljesen elektromos változat készülhet a modellből, ami jelentős stratégiai fordulatot jelentene a világ minden időkben legnagyobb példányszámban eladott autómodellje számára.
A Toyota egy új sanghaji gyár építésével is igyekszik megfordítani a kedvezőtlen piaci folyamatokat. Az üzemben 2027 végétől Lexus márkanév alatt gyártanának elektromos autókat. Yoichi Miyazaki pénzügyi igazgató elmondta, hogy a gyártás szeptemberben indul, a vállalat célja pedig az, hogy a járművek fejlesztési idejét 18 hónapra rövidítse. A japán autógyártó csütörtökön emellett több szervezeti átalakítást is bejelentett, köztük egy új, robotikára szakosodott üzletág létrehozását.
