Rohamot indítottak a magyarok az import használt személyautókért – elárulta a szakértő, mik most a legnépszerűbb márkák
Nyár óta felpörgött a használt gépjárművek behozatala Magyarországra. Októberben 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta a korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
„Idén eddig negyedével több használt autó áramlott be az országba, mint egy évvel korábban. Mindez egy három éve kezdődött növekedési folyamat újabb állomását jelenti. A Covid-időszakot követő egy-másfél évben a behozatalra még a fokozatos visszaesés volt a jellemző, ami jórészt az autóipart sújtó chiphiányra volt visszavezethető” – emelte ki Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.
„Az újautópiac ellátási zavarai (és a kapcsolódó árrobbanás) miatt külföldön is sok vásárló fordult a használtautó-piac felé, ami miatt ezek a járművek is jelentősen megdrágultak. Az ezt követő inflációs időszak megélhetési bizonytalanságai miatt is sok hazai vásárló halasztotta el óvatosságból a vásárlást. 2023 közepén fordult meg fokozatosan a trend: a reálbérek ismét növekedni kezdtek, majd idén április után a jelentősen kedvezőbbé váló euróárfolyam újabb komoly ösztönzést jelentett a hazai vásárlóknak arra, hogy a nagyságrendekkel nagyobb kínálatot nyújtó külföldi piacokon válogassanak” – tette hozzá a szakértő.
Ezek a legnépszerűbb használt autók Magyarországon
A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy éves szinten a tavalyi 128 ezer helyett idén már közel 160 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.
Az importált személyautók népszerűségi listájának első két helyét a Volkswagen foglalja el a Golf és a Passat modellekkel – e két típus teszi ki az összes beáramló autó 6,1 százalékát. A harmadik helyen az Opel Astra áll, melyet a Ford Focus, az Audi A4 és a Skoda Octavia követ. Az első tíz helyen a Tesla két modelljével is feltűnik: a hetedik helyen álló Model 3 és a jelenleg tizedik legnépszerűbb Model Y együttesen közel 3 százalékát teszi ki a behozott használt autóknak.
A használtautó-import mennyisége 2026 első tíz hónapjában összesen 133 703 darab volt, ami 24,7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában regisztrált 107 185-ös értéket. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma is két számjegyű mértékben növekedett: a 118 782-es mennyiség 11,3 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 106 756-os darabszámot.
