Von der Leyen: Elég a Brüsszelre mutogatásból, a tagállamoknak is lépniük kell
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán tartotta meg évértékelő beszédét Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris üléstermében. A beszéd egyik legfontosabb bejelentése egy új Európai Biztonsági Tanács létrehozása volt.
Von der Leyen szerint Európa majdnem 80 százalékkal emelte védelmi kiadásait az elmúlt öt évben. Kijelentette: kiállnak Ukrajna és Grönland mellett, miközben leválik a „toxikus orosz függőségről”. Úgy fogalmazott: „Nyíltan ellenséges környezetben vagyunk”, utalva az ukrajnai és közel-keleti háborúra. Kiemelte, hogy szükség van egy saját európai biztonsági protokollra a hibrid támadások miatt, amely a NATO 4. cikkéhez csatlakozó mechanizmusra épülne. Bejelentette továbbá, hogy Európa minden egyes négyzetméterét megvédik, és új európai stratégiai eszközt hoznak létre, amely igazodik a NATO-hoz.
A bizottsági elnök szerint csökkenteni kell az amerikai Patriot-rakétáktól való függést, ennek első lépése a Freya európai rakétavédelmi rendszer. Szigorításokat helyezett kilátásba a szankciók terén is.
Von der Leyen hangsúlyozta: „Elég a Brüsszelre mutogatásból, a tagállamoknak is lépniük kell.” Szerinte Európa nem maradhat ipari nagyhatalom, ha az energiaárak strukturálisan magasak. Az energiabeszerzés már diverzifikált, de a hormuzi válság miatt 90 milliárd euró többletköltséget jelent az importált energia. Kijelentette, hogy a hazai termelésű megújuló energiára van szükség a fosszilis importtól való függetlenedéshez, ami évente 260 milliárd euróval csökkentheti az importköltségeket. Hozzátette: a vonatkozó javaslatok évi 17 milliárd euróval csökkentik az adminisztratív terheket.
A kínai kapcsolatokról szólva elmondta: napi 1 milliárd euró a kereskedelmi hiány Kínával szemben. „Elértük az átbillenési pontot” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Kínának szüksége van az európai piacra. Bejelentette: új európai kritikusnyersanyag-központot hoznak létre, mivel az EU 80 százalékban függ a kínai nyersanyagoktól.
A gazdaság újraindításáról szólva kiemelte: új banki jogszabálycsomagot terjesztenek be a vállalatok tőkéhez jutásának felgyorsítására, beleértve a deep tech vállalatok kockázati tőkéhez jutását is.
A klímaváltozás kapcsán elmondta: Európa a világátlagnál kétszer gyorsabban melegszik. Idén nyáron 660 ezer hektár égett le, 12 millió tonna termény veszett el, és 35 ezer haláleset történt a hőhullámokban. Bejelentette: jövő hónapban új keretet jelentenek be a 100 legsérülékenyebb klímakockázati európai területről, létrejön egy klímabiztosítási szövetség, valamint egy európai hőhullám-terv. Európai szintű tűzoltóflottát is felállítanak az erdőtüzek kezelésére.
A mesterséges intelligenciáról szólva kijelentette: „Az ember felügyelte MI-t akarunk Európában.” Öt kiemelt szektort nevezett meg: egészségügy, közlekedés, élelmiszeripar, magas gyártói tevékenység, valamint védelem és űrkutatás. Novemberben forradalmi kezdeményezések jönnek ezekben a szektorokban.
A lakhatási válságról azt mondta: mindenkinek joga van ott élni, ahol született. Csúcstalálkozót jelentett be a szociális értékek fenntartásáról.
Von der Leyen Magyarországot hozta fel példaként arra, hogy az antidemokratikus erők térnyerése nem visszafordíthatatlan. Szerinte Magyarország visszahozatalával megkezdődött a jogállamisági visszalépés megfordítása, felgyorsult a korrupció elleni fellépés, és előrelépés történt az alapvető jogok területén. Ennek eredményeként több milliárd eurónyi korábban nem hozzáférhető forrás szabadult fel.
Bejelentette: 12 milliárd eurós konnektivitási partnerséget indítanak Közép-Ázsia és a Dél-Kaukázus felé, amivel a kereskedelmet a háromszorosára növelhetik. Kiemelte: „Kanada lehet az első társult tagja az Európai Uniónak.”
A migrációról szólva hangsúlyozta: „Mi európaiak döntjük el, hogy ki jön az Unióba és milyen feltételekkel, és nem az embercsempészek.” A Frontex megerősítését és a migráció okainak kezelését sürgette. Új kezdeményezést jelentett be az illegális migráció csökkentésére, különös tekintettel a fiatalokra.
A gyermekek technológiafüggőségéről szólva bejelentette: 13 életév alatt tilos lesz a közösségi oldalak használata, 15 év alatt senkinek nem lehet saját fiókja, 15 és 18 év között pedig kötelező lesz a biztonságos kialakítás. A 13 és 15 év közötti gyermekek „mini fiókokat” kaphatnak szülői felügyelettel, napi egy órás képernyőkorláttal. Holnap mutatja be az EU Gyermektörvényét.
Beszéde zárásaként új Európai Kongresszus létrehozását jelentette be, amely 2026-ban ül össze írók, tudósok, művészek és civil társadalmi szereplők részvételével, az 1948-as hágai Európai Kongresszus mintájára. „Vegyük kézbe saját jövőnket, éljen Európa” – zárta beszédét.
