Svédország példát mutat: dől a politikai tűzfal – „újjáépítjük, mit elpusztítottatok”

által Mate
Svédország példát mutat: dől a politikai tűzfal – „újjáépítjük, mit elpusztítottatok”

Svédország irányt mutathat Európának: ledőlhet a politikai tűzfal

Vasárnap parlamenti és önkormányzati választásokat tartanak Svédországban. A skandináv állam politikai térképe az elmúlt évtizedben gyökeresen átalakult. Hamarosan kiderül, hogy a Sverigedemokraterna (SD) képes lesz-e áttörni a köré emelt politikai tűzfalat.

A 2015-ös migrációs hullám következtében az ország demográfiája sokkszerűen átalakult, a fősodor politikusai nem adtak megfelelő válaszokat, ez pedig az SD megerősödéséhez vezetett. A párt 2022-ben a szavazatok 20,54 százalékát szerezte meg, 73 mandátumhoz jutott, ezzel a második legerősebb erő lett a parlamentben.

A hagyományos jobboldali blokk és az SD együttesen 176 mandátumot szerzett a 349-ből. A kormányt a mérsékeltek, a kereszténydemokraták és a liberálisok koalíciója alakította meg Ulf Kristersson vezetésével, az SD külső támogatásával. Az együttműködés feltételeit a négy párt a Tidö-szerződésben rögzítette 2022. október 14-én, ami beleszólást biztosított az SD-nek a szakpolitikai döntésekbe.

A megállapodás hat területet jelölt ki: a gazdaság és a háztartások pénzügyi helyzete, a közbiztonság, a migráció és integráció, a klíma és energia, az egészségügy, valamint az oktatás. Az SD így nem csupán külső támogató, hanem a jogszabályok alakításának résztvevője lett.

Ulf Kristersson a 2026-os kampányban már nyíltan vállalta, hogy újabb győzelem esetén az SD beléphet a kormánykoalícióba. Jimmie Åkesson szeptember elején a miniszteri pozíciók támogatottság szerinti elosztásáról beszélt, erről azonban még nincs hivatalos megállapodás. A párt választási programja szerint a következő választás után az SD vagy kormánypárt, vagy ellenzéki párt lesz.

Az SD szociálkonzervatív pártként határozza meg magát: a jóléti intézkedéseket szigorú migrációs szabályozással, a svéd kultúra megerősítésével és nemzeti érdekeket előtérbe helyező gazdaságpolitikával ötvözi. Programjában szerepel a közterületi hidzsábtilalom, a bűnszervezetekben elkövetett bűncselekmények szigorúbb szankcionálása, a remigráció felgyorsítása, az üzemanyagárak leszorítása és a kedvezményes fogászati ellátás kiterjesztése.

Jimmie Åkesson a folkhem, a „népotthon” eszményével biztonságos, kiszámítható és összetartó Svédországot ígér. 2017-ben így fogalmazott: „Eleget kísérleteztetek. Eleget romboltatok. Most helyreállítjuk, amit elpusztítottatok. Most újjáépítjük a folkhemet!”

A Kristersson-kabinet több intézkedése köthető az SD javaslataihoz: adócsökkentés, atomenergetikai fejlesztések, a rendvédelmi szervek jogkörének bővítése, „átvizsgálási zónák” létrehozása, valamint a bűncselekményből származó vagyonelkobzás lehetősége. A menedékkérelmek elbírálása is szigorúbb lett: 2015-ben 162 877, 2016-ban 28 939, 2025-ben 6737 kérelem érkezett.

A Demoskop legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a kormánypártok és az SD 48 százalékon, az ellenzéki blokk 50,5 százalékon áll. Az Ipsos 49,3-49-es állást jelzett a baloldal javára. A választás kimenetelét nehezíti, hogy a kis pártok négyszázalékos parlamenti küszöbének elérése bizonytalan.

Az SD 1988-ban jött létre a Bevara Sverige Svenskt mozgalom utódszervezeteként. Jimmie Åkesson 1979-ben született, 2005. május 7-én vette át a pártelnöki tisztséget. Vezetésével a párt 2002-ben 1,44, 2018-ban 17,53, 2022-ben 20,54 százalékot ért el.

A 2015-ös migrációs válság felgyorsította a folyamatokat. 2000 és 2024 között a külföldön született lakosok száma megkétszereződött, 2025-ben a külföldi hátterűek száma megközelítette a 3 milliót, a teljes népesség 28 százalékát. Egyes településeken már többségben vannak: Botkyrka községben 63 százalék, Södertälje, Sigtuna, Järfälla, Haparanda és Burlöv községekben 50 százalék felett van az arány.

A svéd Bűnmegelőzési Tanács 2021-es tanulmánya szerint Svédország a lőfegyverrel elkövetett emberöléseknél Európa egyik legmagasabb lakosságarányos halálozási mutatóját produkálta: egymillió lakosra 4 áldozat jutott, az európai átlag 1,5 volt. 2022-ben 391 lőfegyverrel elkövetett bűnesetet regisztráltak, 2025-ben 158-at. A robbantások száma 2025-ben rekordot döntött: 192 eset történt.

A szociáldemokraták kormányzásához köthető a svéd jóléti állam létrehozása. 1940-ben a szavazatok 53,8 százalékát szerezték meg, 2018-ban ez 28,26 százalékra esett. Míg 1991-ben a magukat munkásként definiálók 55 százalékának szavazatát nyerték el, 2022-re ez 32 százalékra csökkent, az SD-nél pedig 4 százalékról 29 százalékra emelkedett.

Az SD az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsaládjához tartozik, szuverenista álláspontot képvisel: ellenzi a föderalizációt és a nemzeti hatáskörök elvonását, ugyanakkor támogatja a bővítési folyamatokat. A NATO-ban a transzatlanti kapcsolatok fenntartását hangsúlyozza, Oroszországot, Kínát és Iránt geopolitikai kockázatként azonosítja.

A választások tétje túlmutat a svéd belpolitikán. Ha az SD belép a kormányba, az annak jele lehet, hogy a politikai tűzfalak nem tarthatók fenn örökké, különösen akkor, ha a párt mögött jelentős számú szavazó áll.

Ezt is kedvelheted