Hamarosan bemutatják a Wekerle-programot: 20 ezer új ingatlan épülhet
A Wekerle Sándor Lakásépítési Program részletszabályainak kidolgozása az év végére fejeződik be, a koncepció legfontosabb sarokpontjait pedig ősszel fektethetik le – erősítette meg Szemerey Samu építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkár.
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára kiemelte, Magyarországon mintegy 4,5 millió lakás található, ezek fele azonban energetikai és korszerűségi szempontból rossz állapotban van. A lakásépítési programot Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszternek kell előkészítenie Kármán András pénzügyminiszter bevonásával, a határidő szeptember 30.
A program célja, hogy több megfizethető lakás épüljön, elsősorban használaton kívüli ipari területeken. A fejlesztések feltétele a megfelelő közlekedés és közműhálózat kialakítása.
Budapesten és a vidéki nagyvárosokban is épülhetnek bérlakások
Szemerey Samu szerint egyértelműen a fővárosban a legnagyobb a lakáshiány, és itt mutatkozik a legerősebb igény a bérlakásprogramra. Hozzátette ugyanakkor, hogy a lakásépítési program a vidéki nagyvárosokra is kiterjed, számos település jelezte már a minisztériumnak részvételi szándékát.
A fővárosban Rákosrendező, az egykori diákváros területe, Újpest, Kelenföld, valamint a Kőbányai út környéke is szóba jöhet lehetséges helyszínként. Közölte, hogy a Wekerle-program megvalósítása várhatóan Budapesten és az agglomerációban lesz a legjelentősebb, de a megyeszékhelyeken is meghatározó szerepet kaphat. A többi között Szegeden, Debrecenben, Pécsen, Győrben és Székesfehérváron szintén több beruházás kapcsán vizsgálják a lehetőségeket.
„Fontos, hogy nem egy-egy épület felhúzásában gondolkodunk, hanem barnamezős, vegyes használatú városfejlesztésekben – emelte ki az államtitkár. Hangsúlyozta: a fejlesztéseken belül a bérlakásépítésnek kell meghatározó szerepet kapnia, de a tervek piaci lakások, szolgáltatóegységek és középületek kialakítását is magukban foglalhatják.
Külföldi mintára alakítanák ki a támogatási rendszert
A minisztérium államtitkára elmondta: országonként eltérően határozzák meg, mi számít megfizethető ingatlannak. A Wekerle Sándor Lakásépítési Program esetében jelenleg dolgoznak az ehhez szükséges feltételrendszeren, amelynek végül egy, a piaci szereplők számára is jól értelmezhető támogatási konstrukcióban kell megjelennie.
Az 550 millió eurós keret különböző források bevonásával megközelítheti a kétmilliárd eurót, ami 15–20 ezer lakás megépítésére lehet elegendő. Hozzátette, hogy egy megfelelően kialakított bérlakásprogram az ingatlanfejlesztésekre is kedvező hatással lehet. Hollandiában és Dániában az állami keretek között működő bérlakáspiac több mint százéves múltra tekint vissza, és jelentős tőkét mozgat meg. Csehországban, Lengyelországban és Spanyolországban az elmúlt 15–20 évben alakultak ki jól működő rendszerek.
„Be kell mutatni, hogy mi a megfizethető lakás alapja, miként viszonyul a bérlakáspiac a rövid távú lakáskiadáshoz, milyen ösztönzőrendszerre van szükség, valamint mekkora szerepet vállaljon az állam a szerződések létrehozásában” – hangsúlyozta.
Erős a saját lakás kultúrája, de bővítenék a hozzáférést
Szemerey Samu kiemelte: Magyarországon még nincs egységes kép arról, mit jelent a bérlakáspiac. Sokan a szociális bérlakásokkal azonosítják, holott az teljesen más szegmens, mások pedig kompromisszumos lakhatási formának tartják. Az azonban elmondható, hogy itthon továbbra is erős a saját lakás kultúrája.
Ez viszont azt is jelenti, hogy az alacsonyabb keresetű, kisebb vidéki településekre születő vagy más okból jelzálog-hitelt felvenni nem tudó lakáskeresők számára az a helyzet állt elő, hogy az állami támogatási programokhoz nem tudtak hozzáférni. A kormány bővíteni szeretné a társadalmi mobilitást és a hozzáférést, nem pedig a saját lakás lehetőségét szűkíteni. Hangsúlyozta, hogy ezért láthatóvá kell tenni, hogy az életkor vagy az élethelyzet változásával mikor jelenthet valódi segítséget a bérlakás. Az ingatlantulajdonosok számára pedig egyértelművé kell tenni, miként kapcsolódhat be a lakásuk a bérlakáspiacba.
Szervezett kereteket kaphat a lakáskiadás és az Airbnb-piac
„A lakáskiadásnak szervezett keretekre van szüksége. A piacot jelenleg a rövid távú érdekek uralják, miközben a működése alapvetően kockázatos. Ennek egyik alternatívájaként jelent meg az Airbnb, amely azonban a társasházak életét is megnehezítette. Ehhez a területhez is hozzá kell nyúlni” – fejtette ki.
Az államtitkár szerint olyan szerződéses konstrukciók kidolgozása a cél, amelyek az állam, az önkormányzatok és intézményi partnerek bevonásával tehetik hatékonyabbá a lakások hasznosítását. Az első építkezéseknek 2028–2029-ben kell megkezdődniük. Mint mondta, a tervezés, a területek kiválasztása, az engedélyeztetés és az egyéb előkészítő feladatok miatt ez ambiciózus vállalás, de tartani kell az ütemtervet.
