Újra Magyarország a téma az Európai Bizottságban: kiderült, hová került hazánk – azonnal reagált a Tisza Von der Leyen szavaira, „mindig van visszaút”
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben elmondott évértékelő beszédében külön kitért Magyarországra. Szerinte az európai demokráciát fenyegető veszélyek nem kizárólag kívülről érkeznek, az unión belül is erősödtek antidemokratikus és Európa-ellenes politikai erők. Ugyanakkor úgy vélte, ezek térnyerése nem visszafordíthatatlan folyamat.
A Bizottság elnöke ezen belül külön foglalkozott Magyarországgal is, és azt mondta, hogy az antidemokratikus folyamatok visszafordítására Magyarország a példa. Mint fogalmazott, „semmi sem elkerülhetetlen – csak nézzünk Magyarországra”.
Az európai uniós pénzek és a jogállamiság kapcsolata
Von der Leyen az április 12-i magyarországi parlamenti választást olyan fordulópontként értékelte beszédében, amely szerinte hosszú időre megmarad az európai emlékezetben. Értékelése szerint a magyar választók ezen a napon „saját kezükbe vették a jövőjüket”, a demokrácia és Európa mellett döntöttek, és ezzel visszahozták Magyarországot „oda, ahová tartozik: az Uniónk szívébe”. A 2026-os választáson a TISZA Párt kétharmados parlamenti többséget szerzett, véget vetve a Fidesz 16 éves kormányzásának.
Von der Leyen szerint a kormányváltással megkezdődött az előző években tapasztalt jogállamisági visszalépés megfordítása. A Bizottság elnöke kiemelte a korrupció és az állami intézmények politikai kisajátítása elleni fellépést, valamint az alapvető jogok és az akadémiai szabadság területén tett lépéseket.
A folyamatnak szerinte már kézzelfogható pénzügyi eredménye is van: az Európai Unió május végén megállapodott az új magyar kormánnyal, amelynek nyomán összesen 16,4 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítása vált lehetővé – mintegy 10 milliárd euró a helyreállítási alapból, 6,4 milliárd euró pedig kohéziós forrásokból, a szükséges reformok teljesítéséhez kötve.
A Bizottság elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a folyamat még nem ért véget, és további jelentős munkára van szükség a jogállamiság helyreállítása érdekében.
Von der Leyen szerint a magyar példa azt is mutatja, hogy az uniós jogállamisági eszközöknek lehet tényleges hatásuk: kiemelte az éves jogállamisági jelentéseket, amelyek szerinte lehetővé teszik a problémák korai felismerését és párbeszéd útján történő kezelését; az Európai Parlament szerepét szintén hangsúlyozta abban, hogy az elmúlt években szorosabbá vált az uniós források folyósítása és a jogállamisági követelmények teljesítése közötti kapcsolat.
A Bizottság ezt a kapcsolatot a következő többéves uniós költségvetésben is tovább erősítené. Von der Leyen szerint a jogállamiság és az alapvető jogok tiszteletben tartása az uniós támogatások alapvető feltétele kell hogy maradjon.
A TISZA szerint Magyarország példát mutat Európának
A Bizottság elnökének beszédére a TISZA európai parlamenti delegációja is reagált. Lakos Eszter, a delegáció vezetője szerint von der Leyen beszéde azt mutatja, hogy az április 12-i választásnak európai jelentősége is volt.
Lakos szerint a magyar választók fontos üzenetet küldtek Európának és a világnak: „mindig van visszaút”. Úgy vélte, hogy egy nehéz időszakban Európának szüksége van a reményre, és Magyarország példája azt mutatja, hogy demokratikus megújulás lehetséges.
A TISZA delegációvezetője az uniós források felszabadítását is jelentős eredménynek nevezte, és azt állította, hogy ezzel a TISZA-kormány teljesítette egyik legfontosabb ígéretét. „Sok munka van még előttünk, de ma már mindenki látja és elismeri: Magyarország jó úton halad vissza Európa szívébe” – fogalmazott.
Az Európai Bizottság ugyanakkor továbbra is a konkrét reformok végrehajtásához köti a források hozzáférhetőségét. A következő időszak egyik kulcskérdése ezért az lesz, hogy a magyar kormány által vállalt jogállamisági és korrupcióellenes intézkedések miként valósulnak meg a gyakorlatban.
Fideszes EP-képviselő: ez képmutatás
Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő egészen más hangnemben értékelte, közösségi oldalán a beszédet. Szerinte Ursula von der Leyen külön részt szentelt a TISZA-kormány dicséretének.
„Azt mondta, nagy eredményeket tudtak felmutatni a jogállamiság ügyében. Ezt tudta mondani azok után, hogy eltávolították a köztársasági elnököt, alkotmánybírókat és kizárják az ellenzéki képviselők jelentős részét a politikai életből. Csúcsra járatott képmutatás ez. És annak bizonyítéka, hogy nem a magyar demokrácia érdekelte őket, hanem az, hogy simulékony kormány legyen hivatalban. A következmények többek között a benzinszámlákon érkeznek, közvetlenül a filmszínház paravánjai mögött” – idézi az Euronews tudósítása.
