Magyar Péter a Facebookon kommentálta Feledy Botond kirúgását
Mindössze három hónapot tölthetett el vezérigazgatói pozíciójában Feledy Botond, akit korábban a Magyar Külügyi Intézet vezetőjének kértek fel. A neves szakértő távozásáról éjszaka, a Facebookon számoltak be, az indoklás nehezen érthető.
Magyar Péter kedden reggel posztban reagált a döntésre. Azt írta: nehéz döntés volt, és mégis gyorsan megszületett, mert Feledy Botond mindenki által elismerten jó szakember, de a rendszerváltás után nem tölthet be senki vezetői pozíciót a TISZA-kormány alatt, aki eltitkolja, hogy az előző kormánytól, Lázár Jánostól 84 millió közpénzt kapott közbeszerzés nélkül, úgy, hogy még a választások környékén is 19 millió forint közpénz érkezett hozzá.
A miniszterelnök hozzátette: azzal nincs baj, ha valaki transzparens módon, nem túlárazva végzett szakmai munkát az előző kormánynak, és az sem kizáró ok, ha valaki fideszes volt. A baj az, ha valaki nem transzparens módon kapott közpénz tízmilliókat, és ezt az információt még el is hallgatja a felvételekor. Arra is kitért, hogy vajon miért volt szüksége az elvileg közlekedési miniszternek ilyen elemzésekre havi hárommillió forintért.
Magyar Péter szerint sokan voltak fideszesek, ő maga is, többen dolgoztak hosszabb-rövidebb ideig az előző kormány alatt, de ez az információ akár róla, akár más hasonló cipőben járó kollégáiról tudható volt, és ezt soha nem titkolták.
A kritikákra is válaszolt
A hosszabb posztban Magyar Péter így indokolta a döntést: hallja a kritikákat, hogy a minisztériumnak tudnia kellett volna Feledy Botond szerződéseiről, de a minisztériumok nem nyomozó szervek. Egy cég szerződéseinek részleteit, ha azok nem közbeszerzésen alapulnak, egy nemzetbiztonsági átvilágítás sem mutatja ki. Minden vezető felvételénél rákérdeznek arra, hogy van-e olyan információ vagy tény, ami veszélyeztetheti a jelölt integritását, ez ebben az esetben is megtörtént, a válasz pedig nemleges volt.
A kormány humánpolitikáját védve kiemelte: ha bárkinél hasonló derül ki, ugyanerre a sorsra jut. Hozzátette, hogy miután az információk eljutottak hozzájuk, igyekeztek méltányosan eljárni, és felajánlották Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt.
Feledy Botond megvédte magát
A menesztett vezérigazgató a bejelentést követően szinte azonnal jelentkezett egy Facebook-poszttal, amelyben elmagyarázta, mi vezetett a kirúgásához. A bejegyzést a „Tiszta szívvel” szavakkal kezdte. Elmondta, hogy a külpolitikai elemző cégét, amelynek ügyvezető igazgatójaként dolgozott, az elmúlt években építette fel, sokféle szereplőnek dolgozott a piacon, ezért tiszta a lelkiismerete.
