Megindult a lakásépítési hullám Magyarországon: kiderült, hol adták át a legtöbb otthont és hol készülnek újabb beruházások
Az idei első három negyedévben 9803 új lakást vettek használatba Magyarországon, 31 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján 22 331 lakás épülhet, ami 12 százalékos növekedést jelent. Miközben az átadott lakások számának emelkedésében Budapest meghatározó szerepet játszott, az engedélyezett lakások bővülése a fővároson kívül összpontosult.
A lakásépítések az előző év azonos időszakának alacsony bázisához képest minden településkategóriában élénkültek. Budapesten 59 százalékkal nőtt a használatba vett lakások száma, a megyei jogú városokban 24, a többi városban 12, a községekben pedig 17 százalékos emelkedést regisztráltak.
Az országban elkészült új lakások 41 százaléka a fővárosban található. A Budapesten átadott 3998 lakásból 1146 a XIII., 1109 pedig a X. kerületben épült fel: ez a két kerület együttesen a fővárosi használatbavételek 56 százalékát adta. Ezzel szemben a XX., XXI., V. és VII. kerületben összesen mindössze öt új lakás készült el.
A régiók többségében szintén bővült a lakásépítés. A legnagyobb növekedést Közép-Dunántúlon mérték, ahol 62 százalékkal több lakást vettek használatba, mint egy évvel korábban. Budapest 59, Észak-Alföld pedig 29 százalékos emelkedést ért el. Csökkenés csak Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon történt. A megyei jogú városok közül Székesfehérvár és Kecskemét emelkedett ki: előbbiben 246, utóbbiban 216 új lakást adtak át. Esztergomban, Kaposváron, Tatabányán és Salgótarjánban ugyanakkor városonként legfeljebb öt lakást vettek használatba.
Az építtetők összetétele tovább tolódott a vállalkozások felé. Az általuk épített lakások aránya egy év alatt 65-ről 71 százalékra nőtt, miközben a természetes személyek részesedése 35-ről 29 százalékra csökkent. Az értékesítési céllal épült lakások aránya 70, a saját használatra készülteké 28 százalék volt. Az új lakóépületekben átadott lakások 44–44 százaléka családi házban, illetve többszintes, többlakásos épületben kapott helyet, 9,6 százalékuk pedig lakóparkban található. Budapesten az átlagos alapterület 66 négyzetméter volt, míg a megyei jogú városokban 106, a többi városban 107, a községekben pedig 114 négyzetméter.
Az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján tervezett lakások száma országosan 12 százalékkal, 22 331-re emelkedett. A növekedés azonban az előző évi trenddel szemben nem Budapestre koncentrálódott: a fővárosban 4 százalékkal csökkent az engedélyezett lakások száma. A megyei jogú városokban ezzel szemben 5, a többi városban 31, a községekben pedig 34 százalékos bővülés történt. Az újonnan engedélyezett budapesti lakások 69 százaléka a XIII. és a IX. kerületben található.
A megyei jogú városok közül Nyíregyházán 733, Kecskeméten 609, Debrecenben 510, Győrben pedig 498 lakás építését engedélyezték. Szekszárdon, Dunaújvárosban és Salgótarjánban városonként nem haladta meg a tízet az engedélyezett lakások száma. Regionális összevetésben Észak-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon nőtt a legnagyobb mértékben az engedélyezett lakások száma: előbbiben 55, utóbbiban 53 százalékkal. Budapest mellett Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön is elmaradt az engedélyezett lakások száma az egy évvel korábbitól. Az építtetők az esetek 30 százalékában választották az egyszerű bejelentés lehetőségét.
Az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az átadások gyors növekedése részben a tavalyi alacsony bázisnak köszönhető, a lendület ugyanakkor valós, a fejlesztők egyre több projektet fejeznek be. A következő hónapokban a Wekerle Plusz lehet a kereslet fő mozgatója, mivel új lakások vásárlására és lakásépítésre 3 százalékos fix kamattal lehet hitelt felvenni. Az év eleji engedélyhullám után a harmadik negyedév lassabb volt: július és szeptember között 19 százalékkal kevesebb lakásra adtak engedélyt, mint egy éve. Ha a lendületvesztés tartós marad, ez hamarosan a kínálatban is látszani fog – tette hozzá.
A portál kínálatában október végén 10 778 eladó új építésű lakás és ház szerepelt, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ebből 5625 budapesti, 5153 pedig a fővároson kívül található. Budapesten 42, vidéken 15 százalékkal bővült a kínálat. A kínálatból 4547 új építésű ingatlan felel meg a Wekerle Plusz feltételeinek, ami a teljes új építésű kínálat 42 százaléka. Budapesten 916 új lakás és ház fér bele a programba, ez a kínálat 16 százaléka, a fővárosi medián négyzetméterár 1,71 millió forint. A megyei jogú városokban 1438 ingatlan, a kínálat 77 százaléka felel meg, a községekben ez az arány 83 százalék.
