Elszállt a forint ereje, ismét drágul az euró és a dollár – a Molnak fáj az olajárak esése, a Richter lendülete viszont kitart
Elillant az optimista hangulat a magyar eszközök piacáról péntek kora délutánra. A pesti tőzsde lefordult a félszázalékos emelkedést követően, a forint is visszaadta teljes előnyét, sőt méretes eséssel fordult rá a nap második felére.
A hazai fizetőeszköz a tegnapi lendületére építve újabb, 0,2 százalékos előnyt épített ki reggel kilencig az euróval és a dollárral szemben is. Ebben az olajárak mérséklődése, valamint a magyar gazdaságról érkező kedvező hírek is támogatták. A vételi erő azonban délelőttre elfogyott, 12:30-kor pedig már jelentős hátrányba is került. Az euró jegyzése a nap eleji, 362,5-es szintről 363,7 forintig emelkedett, 0,3 százalékkal leértékelve a hazai valutát.
A dollárhoz képest szintén 0,3 százalékot rontott a forint, a keresztárfolyam ezzel 317 forintra emelkedett. A régiós devizák is drágulnak ezzel párhuzamosan: a cseh korona 0,2 százalékkal, a lengyel zloty 0,15 százalékkal kerül többe.
Devizánknak az elkövetkező napokban fontos támaszt jelenthet, hogy az MNB a jövő kedden várhatóan nem folytatja a nyári kamatcsökkentési ciklust, hanem 5,50 százalékon hagyja majd az alapkamatot. Kommunikációjában a jegybank utalást tehet a további kamatpályára is, ami a forint mozgásait is befolyásolhatja – írja pénteki jegyzetében az Erste.
A tőzsdéken is elromlott a hangulat, Európa nyugati részén 0,7-0,8 százalékos lefordulást mutatnak a meghatározó részvénykosarak.
Ithon fél százalékkal került lejjebb a pesti tőzsde fő indexe. A BUX 153 377 ponton járt cikkünk írásakor. A magyar blue chipek közül csupán a Richter tudott erősödni, 0,9 százalékkal. Az OTP kurzusa 0,4 százalékkal ereszkedett, a Magyar Telekom pedig 0,7 százalékot esett. Leginkább a Mol húzza le a részvénykosarat, az olajtársaság papírjai 2,4 százalékot zuhantak az olajárak esését lekövetve.
A Brent hordónkénti ára két százalékkal 102,8 dollárra, a WTI jegyzése pedig 1,2 százalékkal 100,7 dollárra csökkent.
