Rekord szankciós lista Oroszország ellen, miközben Amerika közeledik Moszkvához

által Mate
Rekord szankciós lista Oroszország ellen, miközben Amerika közeledik Moszkvához

Orbán Anita: megszületett az eddigi legnagyobb szankciós lista Oroszországgal szemben

Az EU külügyi tanácsának luxemburgi ülésén két fontos döntés született – számolt be róla Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóüzenetében. Mint elmondta, megszületett az eddigi legnagyobb szankciós lista Oroszországgal szemben, amelyen közel 1600 név szerepel: 800 entitás és közel 750 egyén. Ezek hadiipari cégek, valamint hadiipari cégek vezérigazgatói, és ezzel a szankciók alatt lévő egyének száma több mint másfélszeresére növekedett.

Libanonba nyolcszáz fős uniós missziót küldenek

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a második döntés egy libanoni misszióról szól. Az EU mintegy 800 fős missziót küld Libanonba, amelynek lesz katonai és polgári lába is, célja pedig a térség stabilitásához való hozzájárulás határőrök, rendőrök és katonák képzésével.

A tanácsülés margóján Orbán Anita a litván külügyminiszterrel is tárgyalt, elsősorban a litván EU-elnökségről, ugyanis január 1-től Litvánia veszi át az EU-elnökséget. A prioritásaik közé tartozik a bővítés, a versenyképesség és a dezinformációs kampányok elleni küzdelem, amelyeket támogatnak, és így alkalma nyílt újra elmondani, hogy a Nyugat-Balkán bővítése kiemelt prioritás.

Montenegró három csatlakozási fejezetet zárt le

A külügyminiszter kiemelte, hogy a keddi napot a Montenegrói Kormányközi Konferencia zárta, ugyanis Montenegró az Európai Unió 35 csatlakozási fejezete közül hármat sikeresen lezárt, így összesen már 21 lezárt fejezete van, és menetel affelé, hogy remélhetőleg még idén az összeset lezárja.

„Az volt különleges, hogy a nap elején még úgy tudtam, hogy Magyarország és hat ország nevében fogok felszólalni, de a nap folyamán még két ország csatlakozott, aki megkérte, hogy az ő nevükben is én szóljak hozzá, és így összesen kilenc ország nevében támogattam meg azt az eredményt, amit Montenegró az elmúlt hónapokban elért, ezen három fejezet lezárásában” – árulta el Orbán Anita.

Hatályba lépett az ukrán oktatási törvény módosítása

A tárcavezető elmondta, hogy ezzel párhuzamosan zajlottak az események Ukrajnában is. Az ukrán parlament jóváhagyta és elfogadta az oktatási törvény azon módosítását, amely biztosítja a magyar kisebbség nyelvhasználati jogait az oktatásban. A törvényt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta, kihirdették, és keddtől hatályba is lépett.

Ezt is kedvelheted