Fű alatt cserélték le a Tisza vizsgálóbizottsági elnökét, Hadházy Ákos szerint a döntés a paksi földügyek beismerése
A Tisza-frakció kedden minden különösebb hírverés nélkül lecserélte képviselőjét az Országgyűlés egyik vizsgálóbizottságának éléről. Sárosi József a parlamenti többség döntésével távozott a Spontán Privatizációt és a Közvagyon Elvesztését Feltáró Vizsgálóbizottság elnöki posztjától, sőt teljesen kiszállt a hattagú testületből, amelynek új vezetője az ugyancsak tiszás Lovkó Csaba lett.
Sárosi József távozását a fideszes Panyi Miklós úgy magyarázta, hogy azért váltották le, mert Hadházy Ákos a múlt héten összefüggésbe hozta egy korábbi földbiznisszel. Hadházy Ákos egy október eleji Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy a Paksi Ipari Park Kft. állami forrásból gigantikus túlárazással vásárolt fel földeket, és a tranzakciók során Sárosi József volt a közvetítő az eladók és a PIP között. A tiszás képviselő – aki 2019-ben és 2020-ban a paksi városüzemeltetési cég vezérigazgatója volt – felkereste a földtulajdonosokat, és magánszerződésekben rögzített sikerdíj ellenében segített a területek művelésből való kivonásában és átminősítésében.
A bejegyzés szerint Sárosi József neve egyetlen földszerződésben sem szerepel, de egy jegyzőkönyvben feltűnik, mégpedig egy 5,5 hektáros mező esetében. Ebben az ügyben Sárosi volt az eladó kapcsolattartója, és végül 557 millió forintra sikerült is felsrófolni a PIP-nél a vételárat. Az ügyben folyamatban van a rendőrség nyomozása.
A Tisza-frakció közleménye szerint ugyanakkor a képviselő távozása és Hadházy Ákos bejegyzése között nincs összefüggés. Azt írták: Sárosi Józsefnek az egyéni választókerületében számos feladata és elfoglaltsága van, ezért a frakció úgy döntött, hogy a vizsgálóbizottsági munkában Veres Ádám veszi át a helyét. Veres Ádám listás országgyűlési képviselőként több időt tud fordítani a bizottság munkájára és az azzal járó feladatokra, így a személyi változás hátterében munkaszervezési szempontok állnak.
A fejlemények kapcsán megkeresett Hadházy Ákos elmondta, hogy megfelelő lépésnek tartja Sárosi lemondatását, még akkor is, ha megpróbálják félremagyarázni az ügyet. Szerinte a döntés szimbolikus beismerése annak, hogy Sárosi benne volt a paksi földügyekben. Hozzátette, hogy az ügyben az országgyűlési képviselő érintettsége miatt hatáskörrel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészséghez megteszi a bejelentést.
