Nem mentek át a teszteken a Rheinmetall által felújított román légvédelmi rendszerek
Nem ment át a szükséges műszaki átvételi teszteken két, a német Rheinmetall fegyveripari konszern által felújított román légvédelmi rendszer, amelyeket drónelhárításra akarnak használni – írja a Krónika. Az első két rendszert, összesen 12 löveget 2026. április 15-ig kellett volna leszállítani, a tesztek azonban problémákat tártak fel egyes alrendszereknél.
Az információk a román védelmi minisztérium dokumentumaiban szerepelnek. Amikor New Yorkban erről kérdezték, Nicușor Dan román elnök azt válaszolta, hogy „ez megesik”. „Ami a Rheinmetallt illeti, amiről kérdeznek, ilyenek előfordulnak. Ez egy átvételi eljárás, amely kijavítható” – mondta az államfő, hozzátéve: „Ahogy értem, nem a SAFE-program keretében történt beszerzésről van szó, hanem a román állam egy korábbi beszerzéséről. Ilyen dolgok előfordulnak.”
328 millió eurós keretszerződés a lövegek korszerűsítésére
Románia 2024 elején négy Oerlikon GDF 103 légvédelmi rendszert, összesen 24 darab 35 milliméteres löveggel küldött a német Rheinmetallhoz modernizálásra. A korszerűsítésre vonatkozó keretszerződést 2023 decemberében ítélte oda az állami Romtehnica a Rheinmetall Landsysteme GmbH-nak, teljes értéke 328 millió euró. A cél az volt, hogy a régi lövegeket korszerű, C-RAM- és drónelhárító képességgel rendelkező rendszerekké alakítsák át, és a Rheinmetall vállalta az érintett komponensek cseréjét.
A román védelmi tárca szerint a Rheinmetall két okot jelölt meg a késedelemre: technikai problémákat, illetve diszfunkciókat, valamint ellátási láncbeli nehézségeket, vagyis a szükséges berendezések beszerzésének problémáit. A programnak éppen az lett volna a lényege, hogy a már meglévő GDF 103 lövegeket viszonylag gyorsan alakítsák át kis magasságban repülő célok és drónok elleni rendszerekké. A tervezett korszerűsítés többek között Oerlikon GDF009 TREO 35 milliméteres ikerlövegeket, Skymaster tűzvezető rendszert, X-TAR3D radart, automata lőszeradagoló rendszert, valamint radaros és elektrooptikai érzékelőket foglal magában.
Kötbér a késedelem első napjától
A rendszer nemcsak drónok, hanem repülőgépek, helikopterek, illetve rakéták és más légi fenyegetések ellen is alkalmazható. A programot a Szárazföldi Erők Főparancsnoksága hajtja végre, az első két rendszer leszállításának új becsült határideje 2026. szeptember. Az eredeti határidő be nem tartása miatt a román fél a késedelem első napjától kezdve kötbért szabott ki, amely addig folytatódik, amíg az átvételi jegyzőkönyvet kifogás nélkül alá nem írják.
Románia közben külön SAFE-finanszírozásból is nagy volumenű, Rheinmetall-féle drón- és légvédelmi képességeket vásárol: többek között hét SKYNEX, két Skyranger 35 és két Millennium rendszert, összesen mintegy 982 millió euró értékben.
Orosz drónok a román légtérben
Az Ukrajna elleni háború során az orosz drónok több alkalommal is behatoltak román területre. A legsúlyosabb eset május 29-én történt, amikor egy orosz drón eltalált egy lakóépületet Galac városában, és két embert megsebesített. Azóta a román légierő már négy, az ország légterébe behatoló orosz drónt lőtt le.
A román védelmi minisztérium közlése szerint a légvédelmi megfigyelőrendszerek augusztus 16-án, hajnali 4 óra 44 perckor is észlelték, hogy egy légi célpont Moldova felől belépett a román légtérbe. A drón román sajtóbeszámolók szerint mintegy 24 kilométerre északra volt Galac városától. A térségben már a levegőben volt két spanyol F–18-as vadászgép, amelyek a Mihail Kogălniceanu légibázisról végrehajtott légtérellenőrzési feladatban vettek részt. Az egyik repülőgép radaros kapcsolatot létesített a célponttal, majd engedélyt kapott annak megsemmisítésére.
