Külföldön már Magyarországot figyelik: óriási lehetőség előtt áll az ingatlanpiac
Magyarország javuló nemzetközi megítélése és a rendelkezésre álló 16,4 milliárd eurós uniós forráscsomag új lendületet adhat a hazai beruházásoknak – hangzott el az Expo Real magyar standját bemutató tájékoztatón. Az ingatlanpiaci fordulatot a nyugati és a keleti tőke érdeklődésének erősödése hozhatja el, miközben a lakásépítésben és a kereskedelmi fejlesztésekben is hatalmas lehetőségek rejlenek középtávon.
„Felfokozott érdeklődés tapasztalható külföldön a magyarországi beruházások iránt” – fogalmazott Székely Ádám, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke. Elmondta: az egyesület több mint tíz éve szervezi a magyar megjelenést a müncheni Expo Realon, az idei ingatlanszakmai seregszemlén pedig tizenöt hazai piaci szereplő mutatkozhat be a városok és állami hátterű kiállítók mellett. A müncheni expóra több mint hetven országból érkeznek érdeklődők, és több mint harminc ország kiállítója alakít ki önálló vagy közös standot.
Német, brit, amerikai és kínai befektetők várakoznak
Székely Ádám emlékeztetett: korábban évente mintegy kétmilliárd eurónyi befektetői tőke is érkezett a magyar ingatlanpiacra, ez az összeg azonban az elmúlt években félmilliárd eurós szintre zsugorodott. Várakozása szerint idén már megközelítheti az egymilliárd eurót az ingatlanpiaci befektetések értéke.
„Korábban elsősorban a német, osztrák, brit és egyéb Európai Uniós országokból származó tőke érdeklődött, ezen kívül az Egyesült Államokból és Dél-Afrikából volt érdemi érdeklődés” – tette hozzá az IFK elnöke. Elmondása szerint egy időben a közel-keleti tőke pozíciója szintén erősebb volt, és legutóbb a kínai tőke is megjelent a régióban.
A szakember szerint komoly jelentősége van annak, hogy az állam négy intézménnyel is jelen lesz a magyar standon, ez ugyanis erősítheti az állami elköteleződés üzenetét a külföldi szereplők felé való nyitással kapcsolatban.
Jelentős lemaradásban a magyar lakásépítés
Székely Ádám a magyar lakásépítések jelentős visszaeséséről is beszélt. Mint mondta, korábban évente mintegy 40 ezer új lakás megépítését tartották szükségesnek, később azonban ez a célszám 25 ezerre csökkent.
Magyarországon az elmúlt két évben egymillió lakosra vetítve évente kevesebb, mint 1500 lakás épült, miközben Ausztriában és Lengyelországban ez a mutató meghaladja az ötezret, Romániában és Csehországban pedig háromezer körül alakul. Az adatok alapján jelentős fejlődési lehetőség áll a magyar lakáspiac előtt, amelynek kihasználásában a bérlakásépítések is komoly eredményeket hozhatnak.
Az IFK elnöke szerint az előző kormány elsősorban a magántulajdonú lakások építését támogatta, a támogatások ellenére – részben egyéb tényezők hatására – azonban nem történt fenntartható áttörés a lakáspiaci kínálatban, márpedig a magas szintű lakáspiaci kínálat a megfizethető otthonok egyik fontos feltétele.
Milliónyi négyzetméter épülhet vidéken
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a hazai piacot egyszerre több terület is felpörgetheti: új lendületet kaphatnak az ipari és logisztikai beruházások elsősorban a vidéki nagyvárosokban, több lakás épülhet, erősödhet a kiskereskedelem és a szállodák fejlesztése, a rozsdaövezetekben pedig a kormány tervei szerint új bérlakások és diákszállások jöhetnek létre.
Székely Ádám kiemelte, hogy Csehországban, Ausztriában és Lengyelországban is találhatók kedvező példák arra, hogy a bérlakásprogramok fenntartható növekedést képesek teremteni.
Hozzátette továbbá, hogy az ipari ingatlanok piacán Budapesten és a nagyobb vidéki városokban is élénk a fejlesztési aktivitás, a vidéki központokban azonban még további három-négymillió négyzetméternyi ipari ingatlan fejlesztési potenciál lehet. Összehasonlításként Csehországban kilenc-tízmillió négyzetméteres vidéki ipari ingatlanállomány áll rendelkezésre a magyar két és félmilliós állománnyal szemben, míg Lengyelországban ez a szám 30 millió négyzetméter egy négyszer nagyobb gazdaságban.
Túlkínálat a luxusszállodákban, hiány a kiskereskedelemben
A szállodapiaccal kapcsolatban Székely Ádám elmondta: sokak szerint a magas presztízsű fejlesztések területén túlkínálat alakult ki. A főváros ugyanakkor továbbra is vonzó a külföldi látogatóknak, egyes becslések szerint pedig a következő öt évben akár 50 százalékkal is emelkedhet a Budapestre érkező külföldiek száma.
Véleménye szerint a kereskedelmi ingatlanok fejlesztése – elsősorban a plázastop miatt – háttérbe szorult, így az egy lakosra jutó modern kiskereskedelmi terület nagysága elmarad a régiós átlagtól. Ezen a területen ezért további fejlesztési lehetőségek kínálkoznak, amelyek további lendületet adhatnak a gazdaságnak.
