Vagyonadó: több uniós ország is megsarcolná a szupergazdagokat

által Mate
Vagyonadó: több uniós ország is megsarcolná a szupergazdagokat

Franciaországban ismét a vagyonadó került a politikai vita középpontjába

A francia baloldali pártok a 2027-es költségvetés parlamenti vitájában próbálják elfogadtatni az úgynevezett Zucman-adót, amely a százmillió eurót meghaladó vagyonnal rendelkező magánszemélyeket érintené. A javaslat nem része a francia kormány hivatalos költségvetési tervezetének, a baloldal módosító indítványokkal próbálja elérni a bevezetését.

Különbözeti adóként működne a konstrukció

Az elképzelés szerint azoknak a háztartásoknak, amelyek nettó vagyona meghaladja a százmillió eurót, évente legalább vagyonuk két százalékának megfelelő összeget kellene adóként megfizetniük. A konstrukció különbözeti adóként működne: figyelembe venné a már megfizetett személyes adókat, és csak a minimális szint eléréséhez szükséges további összeget kellene befizetni. A számítások szerint Franciaországban körülbelül 1800 háztartást érintene az intézkedés. A szocialisták évi 15 milliárd eurós bevétellel számolnak, korábbi becslések ennél magasabb, akár 20–25 milliárd eurós összeget is valószínűsítettek.

Többször elbukott már a vagyonadó bevezetése

A francia parlamentben nem először próbálják elfogadtatni a Zucman-adót. A nemzetgyűlés 2025 februárjában egyszer már támogatta az elképzelést, a szenátus azonban elutasította. A 2026-os költségvetés tárgyalásakor 228 képviselő szavazott ellene, és mindössze 172 mellette. A szocialisták mellett a radikális baloldal, a zöldek és a kommunisták támogatták, míg az elnöki tábor, a jobboldali pártok és a Nemzeti Tömörülés ellenezte. A 2027-es költségvetés pénzügyi bizottsági vitájában október 7–9. között ismét elutasították a Zucman-adóra irányuló indítványokat, a plenáris tárgyalás azonban újabb lehetőséget biztosít a baloldalnak.

A francia vállalatok is megérezhetik az intézkedést

A vagyonadó legnagyobb vitáját az okozza, hogy a százmillió eurónál nagyobb vagyonok jelentős része vállalati részesedésekből áll. Az ellenzők szerint az adó arra kényszerítheti a tulajdonosokat, hogy osztalékot vonjanak ki cégeikből, vagy részvényeket értékesítsenek az adófizetés finanszírozására, ami visszafoghatja a beruházásokat. A támogatók azzal érvelnek, hogy a leggazdagabbak vagyonának növekedése sok esetben meghaladja a ténylegesen megfizetett adók mértékét. Egy 2026 nyarán ismertetett parlamenti vizsgálat alkotmányossági aggályokat fogalmazott meg az adó esetlegesen túlzott terhelő hatásával kapcsolatban.

Magyarországon 2027. január elsejével jön a vagyonadó

Miközben Franciaországban továbbra is politikai vita zajlik, Magyarországon már konkrét kormányzati előkészítés folyik az új vagyonadó bevezetéséről, amely 2027. január elsejével lép hatályba. Az adó kulcsa az 1 és 100 milliárd forint közötti vagyonok esetében 1 százalék, a 100 milliárd forint fölötti részre vonatkozóan 1,5 százalék lesz, önbevallásos alapon. Ez bankszámlákra, ingatlanra, ingóságokra, céges vagyonra, pénzügyi alapokra vagy bizalmi vagyonkezelésben lévő vagyonelemekre terjed ki. A külföldre költözés szabályait is szigorítanák: ha valaki külföldre helyezi az adóilletőségét, a Magyarországon lévő vagyonánál vélelmezett értékesítéssel számolnak, és az így keletkező, még nem realizált árfolyamnyereség után is szja-t kell fizetni.

Nemzetközi példák: eddig mindenhol kudarc volt a vagyonadó

Az OECD 2018-as tanulmánya szerint míg 1990-ben még 12 tagország alkalmazott általános nettó vagyonadót, 2018-ra számuk háromra csökkent. Ausztria, Németország, Dánia, Finnország és Svédország is megszüntette az adónemet, elsősorban a tőkekivonás veszélye, az adóelkerülés, a magas adminisztrációs költségek és a vártnál alacsonyabb bevételek miatt. Jelenleg a 27 tagú unióban mindössze egy ország alkalmaz vagyonadót, Spanyolország. Norvégiában miután 2022-től 1,1 százalékra emelték a legnagyobb vagyonokra kivetett adó felső kulcsát, már abban az évben több mint harminc vagyonos norvég költözött külföldre, 2024-re pedig mintegy háromszáz multimilliomos és milliárdos távozott az országból.

Ezt is kedvelheted