Macron Fico mellé állt: francia vétó fenyegeti az uniós szankciós lista meghosszabbítását
Kedden lejár az Európai Unió azon szankciós listája, amely mintegy háromezer orosz vállalatot és magánszemélyt sújt. Brüsszel újabb féléves hosszabbítást szeretett volna elérni, ami korábban már 23 alkalommal sikerült, ezúttal azonban nem született megállapodás.
A hosszabbításnak két akadálya van: Robert Fico szlovák miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök. Magyar részről Orbán Viktor a tavaszi választás elvesztése után már nem vesz részt ebben a vitában.
Az uniós tagállamok nagykövetei hétfőn egyhetes technikai hosszabbításban egyeztek meg, hogy ez idő alatt megkíséreljék feloldani az ellentéteket – közölte az EU soros elnökségének szóvivője.
A vita középpontjában Aliser Uszmanov orosz–üzbég milliárdos szankciós listáról való levetése áll. Uniós diplomaták szerint Franciaország Szlovákiához csatlakozva szorgalmazza a törlést, nemzetbiztonsági megfontolásokra hivatkozva. Szlovákia emellett Mihail Fridman orosz üzletember listáról való eltávolítását is kezdeményezte.
„Franciaország azon országok egyike, amelyek a leginkább elkötelezettek amellett, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel növeljék a nyomást az orosz háborús gépezetre, valamint támogassák Ukrajnát” – mondta egy francia diplomáciai forrás. A francia külügyminisztérium szóvivője nem kívánta kommentálni az ügyet.
„Egy sajátos nemzetbiztonsági problémával állunk szemben, és pozitívan kívánunk reagálni azokra a nemzetközi partnerekre, akik Uszmanov úr ügyében megkerestek bennünket” – tette hozzá a forrás.
Az uniós szankciókhoz mind a 27 tagállam egyhangú jóváhagyása szükséges. A hosszabbításról folytatott viták gyakran az utolsó pillanatig húzódnak; korábban ezt nagyrészt Magyarország és Szlovákia követelései okozták, mivel ezek az országok a legtöbb uniós tagállamnál jobb kapcsolatokat ápolnak Moszkvával.
A mostani helyzet sajátossága, hogy mindkét érintett orosz üzletembert korábban Magyarország is igyekezett levetetni a listáról. Ez 2025 márciusában történt, amikor Budapest különösen Fridmanért lobbizott, majd úgy adta fel a vétót, hogy engedett, de több más személyt – köztük Uszmanov nővérét – töröltek a listáról.
Franciaország motivációjáról a Financial Times számolt be: Párizs azért lobbizik az uniós országoknál Uszmanov szankcióinak feloldásáért, mert ez egy Azerbajdzsánnal kötendő fogolycsere-megállapodás része lenne. A javasolt alku több Azerbajdzsánban fogva tartott francia állampolgár szabadon engedését célozza. Franciaország váratlan kérése megdöbbentette a többi uniós diplomatát; egyikük „meghökkentőnek” nevezte azt.
A vétóügynek a franciákon és a szlovákokon kívül van egy harmadik szereplője is: Luxemburg támogatta ugyan az uniós szankciók meghosszabbítását, ugyanakkor jelezte, hogy ha Uszmanovot leveszik a listáról, akkor Mihail Fridmant is törölni kell – közölte két, a megbeszéléseket ismerő forrás.
A Bloomberg Billionaires Index szerint Uszmanov vagyona 2026 elején 18,8 milliárd dollár volt. Az üzletembert uniós és amerikai szankciók, valamint beutazási tilalom sújtják. Érdekeltségei vannak a távközlésben, internetes vállalatokban és a médiában; ő a Kommerszant orosz üzleti napilap tulajdonosa. Magyarországon a Metalloinveszt nevű érdekeltsége évekkel ezelőtt a Dunaferr egyik kiemelt vevője volt, és szóba került a Dunaferr megvásárlása is, de ez nem valósult meg.
