Fico: egyes nyugati politikusok háborút akarnak a NATO és Oroszország között

által Mate
Fico: egyes nyugati politikusok háborút akarnak a NATO és Oroszország között

Fico súlyos figyelmeztetést küldött: szerinte egyes nyugati politikusok háborút akarnak a NATO és Oroszország között

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint egyes nyugati politikusok közvetlen konfliktust akarnak kiprovokálni a NATO és Oroszország között, miután kudarcot vallott az a stratégia, amely Ukrajna győzelmére épített Moszkvával szemben. A kormányfő erről a Facebookon közzétett videójában beszélt szombat este.

Fico úgy véli, az ukrajnai háború kezdete óta még nem volt ilyen nagy a veszélye egy egész Európára kiterjedő katonai konfliktusnak. A szlovák miniszterelnök ismét hangsúlyozta, hogy Pozsony nem akar közvetlenül belekeveredni a háborúba.

Már csütörtökön arról beszélt, hogy megítélése szerint rendkívül feszült a helyzet az Európára kiterjedő fegyveres konfliktus kialakulása szempontjából. Akkor a NATO kollektív védelmet rögzítő 5. cikkelyével kapcsolatban azt mondta: Szlovákia tagja a szövetségnek és teljesíti kötelezettségeit, de miniszterelnökként mindent megtesz azért, hogy országa ne sodródjon fegyveres konfliktusba.

Kijelentései komoly belpolitikai vitát váltottak ki Szlovákiában. Az ellenzéki SaS szerint Fico az 5. cikkely megkérdőjelezésével Szlovákia saját biztonságát gyengíti, és felszólította a kormányfőt, hogy egyértelműen erősítse meg Pozsony NATO-kötelezettségvállalásait.

Ukrajna és hét európai ország új együttműködési keretet indít el, amelynek középpontjában a biztonság, az energia, a logisztika és a határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok állnak. A kezdeményezésben Magyarország is részt vesz. A Kárpátok Nyolca első találkozóján ugyanakkor jelentős magyar politikai szereplő nem jelent meg. A formátumban Ukrajna, Románia, Szerbia, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Ausztria és Magyarország vesz részt, miközben az Európai Unió intézményei is bekapcsolódnak az együttműködésbe. Magyarország tehát tagja az új formátumnak, ugyanakkor az első csúcstalálkozón nem jelent meg magyar politikai vezető.

Ugyanez vonatkozik Szlovákiára is: Robert Fico nem jelent meg, Szlovákia alacsonyabb diplomáciai szinten vesz részt a találkozón.

Ezt is kedvelheted