Wizz Air nemet mondott legnagyobb piacára, máshol landolt – a Ryanair is követi

által Mate
Wizz Air nemet mondott legnagyobb piacára, máshol landolt – a Ryanair is követi

Lengyelországba viszi új pilótaképző központját a Wizz Air, Románia csalódott

A Wizz Air megerősítette, hogy új pilótaképző központját Lengyelországban építi fel, annak ellenére, hogy jelenleg Románia a légitársaság legnagyobb piaca. A döntésért Románia is versenyben volt, a vállalat azonban üzleti titokra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra a helyszínválasztás szempontjait.

A román gazdasági sajtó szerint a döntés azért különösen fájó, mert Váradi József vezérigazgató tavaly év végén még úgy nyilatkozott, hogy Bukarest mérete és a teljes román piac jelentősége miatt az ország az egyik lehetséges helyszíne lehet egy későbbi képzési beruházásnak, hozzátéve, hogy a társaság több lehetőséget is vizsgál.

Idén év elején Ilie Bolojan román miniszterelnök is találkozott Váradi Józseffel. A vállalat kezdeményezésére megtartott megbeszélésen a kelet-európai légi közlekedési ágazat helyzete és a Wizz Air romániai fejlődési lehetőségei szerepeltek napirenden.

Ez lesz a légitársaság harmadik képzési központja

A lengyelországi létesítmény a Wizz Air harmadik oktatóközpontja lesz a budapesti és a római után. A budapesti képzési központra több mint 30 millió eurót fordított a társaság, míg a 2018-ban megnyitott római létesítmény 38 millió euróba került.

Nem ez az első eset, hogy Románia egy légiközlekedési beruházásnál alulmarad Lengyelországgal szemben. A Ryanair 2016-ban Romániát is vizsgálta egy informatikai központ lehetséges helyszíneként, végül Lengyelország mellett döntött. Az ír légitársaság tavaly egy új képzési központot is megnyitott Lengyelországban, 134 millió eurós beruházással.

A Wizz Air a következő években jelentős növekedést tervez

A Wizz Air a március 31-én lezárult pénzügyi év végén 8450 embert foglalkoztatott, közöttük 1250 pilótát. A légitársaság számításai szerint a pilóták száma a 2029 márciusában záruló üzleti évre 1650-re, 2032 márciusára pedig 2100-ra emelkedhet.

Románia jelenleg a Wizz Air legnagyobb piaca, ahol a légitársaság 51 százalékos részesedéssel piacvezető. Albániában 50 százalék, Magyarországon 40 százalék, Bulgáriában 34 százalék, Lengyelországban pedig 26 százalék a társaság piaci részesedése.

A vállalat a 2030. március 31-én záruló pénzügyi évre 10 milliárd eurós árbevételt tervez, szemben a 2026 márciusában lezárt üzleti évben elért közel 5,7 milliárd euróval. A Wizz Air flottája addigra 335, kizárólag neo típusú Airbus repülőgépből állhat, az éves utasforgalom pedig elérheti a 127 millió főt. A légitársaság a legutóbbi, márciusban lezárult pénzügyi évben 69,7 millió utast szállított.

Ezt is kedvelheted