Varga Mihály bejelentésére meglódult a forint, aztán hirtelen jött a kijózanodás
Délelőtt még inkább a kivárás volt a jellemző a hazai devizapiacon. A Magyar Nemzeti Bank még be sem jelentette, hogy 5,5 százalékon marad az alapkamat, és már a közlemény előszele is délnek fordította a hazai blue chipek árfolyamát, miközben Nyugat-Európában emelkedésre álltak a barométerek. A délután kettőkor megjelent kamatdöntés hírére a befektetők már nem reagáltak hasonlóan élesen, inkább kivártak Varga Mihály három órára várt sajtótájékoztatója előtt, amelyen a jegybank inflációs céljának módosítását várták.
A jegybankelnök pontban háromkor közölte, hogy a monetáris tanács elvégezte a keretrendszer felülvizsgálatát, és arról döntött, hogy a jegybank az inflációs célját 2027. január elsejétől 2,5 százalékban határozza meg. A döntés szigorúbb monetáris politikát tehet szükségessé, ami azt jelentheti, hogy a testület a jövőben még inkább csínján bánhat a kamatcsökkentésekkel. A jegybank egyúttal 2027-re 2,3 százalékról 3,1 százalékra emelte inflációs várakozását.
A hazai tőkepiac reakciója nem maradt el: a forint kilőtt, az euró árfolyama 0,4 százalékkal, csaknem 360 forintig esett, majd meglepő fordulattal visszakorrigált 361,4 forintig, csaknem a hétfői záróértékéig. A 360-365 közötti sávból úgy tűnik, hat ökörrel sem lehet kirángatni az euró-forint devizapárt.
A tőzsdei befektetők is fellélegezhettek, mivel a vezető részvények kurzusa kissé elemelkedett a korábbi mélypontról. A hétfői záróárfolyamhoz mérten az OTP árfolyama 0,4 százalékkal, 46 400 forintig nőtt, miután délelőtt még 46 010 forinton is járt a papír. A Mol 1,1 százalékos csökkenést követően 5120 forinton járt a korábbi 5100 forintos szint után. A Richter kurzusa a délelőtti 12 740 forint után 12 780 forintra tért vissza. A Magyar Telekom a korábbi 2540 forintos mélypontjáról 2550 forintig kúszott feljebb, ami az előző naphoz mérten 0,2 százalékos gyengülést jelent.
