Üzemanyagár-plafon és adócsökkentés körvonalazódik Németországban
A német kormány újra beavatkozna az üzemanyagárakba, hogy enyhítse a lakosság terheit. A koalíciós tárgyalásokon egy olyan csomag körvonalazódik, amely az üzemanyagra rakódó energiaadó mérséklését és egy államilag meghatározott árplafont is tartalmazhat. A tervek szerint az energiaadót literenként akár 17 centtel is csökkentenék, ami közvetlenül megjelenne a benzin és a dízel árában.
A kormány azonban nem állna meg az adókedvezménynél: az egyik változatban egy olyan üzemanyagár-plafon is szerepel, amelynek szintjét az olaj világpiaci árának változásához igazítanák. Hasonló megoldásra Belgiumban és Luxemburgban is van példa.
A konstrukció részleteiről még folynak az egyeztetések, és a finanszírozás jelenti az egyik legnagyobb akadályt. A szövetségi kormány azt szeretné, hogy a tartományok is részt vállaljanak a több milliárd eurós költségekből, a gazdasági minisztérium szerint azonban egyelőre nincs megállapodás.
Friedrich Merz német kancellár kedden már bejelentette, hogy a magas üzemanyagárak miatt adócsökkentő intézkedéseket készítenek elő. Németország nem először nyúl ehhez az eszközhöz: május elejétől június végéig már érvényben volt egy üzemanyagkedvezmény, amelynek költsége a szövetségi kormány számára mintegy 1,6 milliárd eurót tett ki.
Az időzítés politikailag sem mellékes: vasárnap Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben is tartományi választást tartanak. A kormány számára így egyszerre jelent gazdasági és politikai kihívást, hogy a magas üzemanyagárak miatti növekvő lakossági terhekre olyan megoldást találjon, amelynek költségeit a költségvetés és a tartományok is vállalni tudják.
