A Moody’s leminősítette Lengyelországot, a lengyel politikai patthelyzet a magyar költségvetésnek is figyelmeztetés
A Moody’s Ratings egy fokozattal, A3-ra rontotta Lengyelország államadós-besorolását, és arra figyelmeztetett, hogy az ország nehezen tudja kordában tartani költségvetési hiányát. A döntés aligha jöhetett volna rosszabb pillanatban Donald Tusk miniszterelnök számára, aki a 2027 végi parlamenti választások előtt a középosztály adóterheinek csökkentését és az üzemanyagárak támogatással történő mérséklését tervezte.
A hitelminősítő szerint a kormány és az államfő közötti tartós patthelyzet, valamint a választások közelsége korlátozza az érdemi költségvetési konszolidáció lehetőségét. Andrzej Domański pénzügyminiszter szerint Lengyelország következetesen meg fogja erősíteni az államháztartás helyzetét, ehhez azonban valamennyi állami intézmény, köztük az elnök együttműködésére is szükség van.
Karol Nawrocki államfő kabinetfőnöke, Paweł Szefernaker az X-en úgy reagált: a kormány lop, hazudik, és adóssággal terheli meg az országot, ennek árát pedig a lengyelek fizetik meg. Nawrocki korábban több kormányzati jogszabályt is megvétózott, köztük az olaj- és gázipari vállalatokra kivetendő extraprofitadót.
Piotr Arak, a varsói VeloBank SA vezető közgazdásza szerint Lengyelországnak nincsenek költségvetési tartalékai újabb gazdasági vagy geopolitikai sokkok kezelésére, és a hiány lefaragásához szükséges politikai akarat sem áll rendelkezésre. A kormány és az elnök együttműködése a költségvetési politikában gyakorlatilag nem létezik – tette hozzá.
A lengyel kormány a múlt hónapban mutatta be 2027-es költségvetési tervezetét, amely a GDP 7,1 százalékára rúgó hiánnyal számol. Tusk hároméves kormányzása alatt Lengyelország több európai uniós forrást hívott le, az ukrajnai háború miatt jelentősen növelte védelmi kiadásait, a szociális kiadásokat pedig nem csökkentette. Ennek eredményeként az ország költségvetési hiánya lett a legnagyobb a 27 tagú Európai Unióban.
Arak szerint a kockázati megítélés szempontjából Lengyelország kezd közelebb kerülni Romániához, ahol a hónapok óta tartó politikai patthelyzet miatt a Fitch Ratings a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy az ország hitelminősítése akár a befektetésre nem ajánlott kategóriába is kerülhet. A szakértő úgy értékelte: a kulcskérdés az, hogy Lengyelország fenn tudja-e tartani a gyorsan emelkedő katonai kiadásokat anélkül, hogy a költségvetés bevételi vagy kiadási oldalán kiigazításokat hajtana végre, az újabb adósságfelhalmozás mozgástere pedig egyre szűkül.
Sławomir Dudek, a független költségvetési felügyeleti intézmény vezetője az X-en azt írta: a leminősítés figyelmeztetés, és régóta hangoztatja, hogy Lengyelország nem tarthatja fenn egyszerre az ír szinthez hasonlóan alacsony adókat és a svédországihoz mérhető szociális kiadásokat. Szerinte hiányzik egy hiteles, több évre szóló helyreállítási terv, a politikai patthelyzet pedig akadályozza annak kidolgozását és végrehajtását. Az az elképzelés, hogy a gazdasági növekedés önmagában megoldja ezeket a problémákat, mítosz – tette hozzá.
A legtöbb közvélemény-kutatás szerint a kormányzó négypárti koalíció várhatóan elveszíti parlamenti többségét a választás után. A magyar és a lengyel kormány ellen az Európai Unió 2024. július 26-án indított túlzottdeficit-eljárást. Az egy fokozattal most A3-ra rontott Moody’s-osztályzat még így is három fokozattal jobb a magyarnál, ugyanakkor a GDP-arányos lengyel államadósság 2019-ben még csaknem 20 százalékponttal volt kisebb a magyar 65 százaléknál, idén viszont már csak ennek körülbelül a fele lesz a különbség, ha a magyar érték 75 százaléknál megáll.
A magyar költségvetésnek is üzenet a lengyel leminősítés
A magyar gazdaság a lengyelhez képest jóval visszafogottabb növekedést tud felmutatni: míg Lengyelország az utóbbi években 3 százalékot is elérő vagy meghaladó GDP-növekedési rátákat produkált, a magyar gazdaság 1,7 százaléknál jobb számot nem tudott elérni. A lengyel példa ezért figyelmeztető lehet: még ha sikerülne is feljebb pörgetni a magyar gazdaságot, népszerűségjavító intézkedésekre a költségvetésben várhatóan nem lesz hely.
Lengyelországban a népszerűségjavítás sem sikerült, a közbeszéd középpontjába a költségvetési problémák kerültek, és Tuskék a jelenlegi mérések szerint vesztésre állnak egy évvel a következő választás előtt. A lengyelországi választás 2027 végén esedékes, Magyarországon a következő országgyűlési választás ennél később lesz.
