Utolsó figyelmeztetést kapott a magyar kamionosoktól Kapitány István: legkésőbb hétfőig várnak
A Magyar Független Fuvarozók Egyesülete (MFFE) pénteken kora este közleményt adott ki, amelyben élesen bírálta Kapitány Istvánt és a kormányt, amiért az üzemanyagtámogatási döntésből ismét kimaradtak a fuvarozók. A szervezet szerint a közúti fuvarozók továbbra is a teljes gázolajárat kénytelenek fizetni, miközben nap mint nap működésben tartják az ország ellátását.
Az MFFE közleményének címe is határozott volt: „Elég volt abból, hogy a fuvarozók csak akkor fontosak, amikor fizetniük kell!” A szervezet mélységes csalódással és értetlenséggel fogadta a kormány bejelentését, amely szerint a dízelautók tulajdonosai támogatást kapnak, a mezőgazdasági felhasználók pedig visszakapják a jövedéki adó teljes összegét, a fuvarozók azonban nem részesülnek hasonló segítségben.
Az egyesület emlékeztetett arra, hogy hónapok óta jelzik: az elszabadult gázolajárak veszélybe sodorják a magyar fuvarozó kis- és középvállalkozásokat. Levélben fordultak a gazdasági miniszterhez, bemutatták a helyzet súlyosságát, és azonnali intézkedést kértek. „Most megszületett a kormány döntése – csak éppen a fuvarozókról ismét megfeledkeztek” – írták.
Kifogásolták, hogy a kormányzati kommunikáció szerint a támogatást azok kapják, „akiket valóban érint a drágulás”. Az MFFE szerint azonban a magyar fuvarozókat is súlyosan érinti az áremelkedés: egy havi 8–10 ezer liter gázolajat vásárló vállalkozásnak a januári árakhoz képest több mint 120 forintos literenkénti drágulás akár 960 ezer–1,2 millió forinttal nagyobb havi kiadást jelenthet, több jármű esetén pedig ezek a számok sokszorozódnak. Hozzátették azt is, hogy a fuvarozó az üzemanyagot azonnal kifizeti, a fuvardíjra viszont sokszor 45–60–90 napot vár.
A szervezet szerint amikor útdíjat, adót, bírságot és egyre növekvő közterheket kell beszedni, a kormány pontosan tudja, hol találja a fuvarozókat, amikor azonban segítségre lenne szükség, hirtelen láthatatlanná válnak. „Ebből elegünk van! Ebből elég volt!” – fogalmaztak.
Az MFFE hangsúlyozta: nem a mezőgazdaságtól sajnálják a támogatást, a magyar gazdák munkája és működőképessége nemzeti érdek. Ugyanakkor rámutattak, hogy amit a mezőgazdaság megtermel, azt a fuvarozók szállítják el, és ha ők nem szállítanak, az áru nem jut el a feldolgozókhoz, az üzletekbe és a magyar családok asztalára.
A szervezet figyelmeztetett: ha a kormány nem cselekszik, annak a magyar emberek is megfizetik az árát. Szerintük további áremelkedés, vállalkozások megszűnése, munkahelyek elvesztése, csökkenő magyar fuvarozói kapacitás és az ellátási lánc biztonságának gyengülése lehet a következmény.
Az MFFE jelezte, remélik, hogy a pénteki bejelentés csak egy átfogó intézkedéscsomag első része, és a kormány már a hétvégén vagy legkésőbb hétfőn előáll a magyar fuvarozó vállalkozásokat segítő intézkedéssel is. Ha azonban nem érkezik ilyen döntés, akkor szerintük ki kell mondani, hogy a kormány a kialakult súlyos helyzetben tudatosan magára hagyta a magyar fuvarozó KKV-kat.
„Nem alamizsnát és nem kiváltságot kérünk. Gyors, arányos és ellenőrizhető segítséget követelünk azoknak a tisztességesen működő magyar vállalkozásoknak, amelyek nélkül megállna az ország” – áll a közleményben. Az egyesület felajánlotta szakmai tapasztalatát, ágazati ismereteit és konkrét javaslatait a kormánynak, és készen áll az azonnali szakmai egyeztetésre, de mint írták, nem újabb ígéreteket és időhúzást várnak.
„Döntést és valódi intézkedést várunk! Mi nem fogunk hallgatni! Mi a fuvarozókért vagyunk, és kiállunk a magyar kis- és középvállalkozások mellett akkor is, ha mások megfeledkeznek róluk. A fuvarozó nem fejőstehén! A fuvarozó nem láthatatlan! A fuvarozók nélkül nincs működő magyar gazdaság!” – zárult a határozott hangvételű közlemény.
Az MFFE korábban azzal vált országosan ismertté, hogy az előző kormány alatt Lázár János útdíjemelési terve ellen olyan eredményes tüntetést tartottak Budapest belvárosában, amelynek nyomán a szándék végül meghiúsult.
