Erősödött a forint, a BUX lendülete elfogyott a zárásra
Jó hangulatban, jelentősen emelkedtek az európai tőzsdék, és erősödéssel kezdtek az amerikai indexek is hétfőn. A pesti börze lemaradó volt, a forint viszont lendületbe jött a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntése előtt.
Az olajárak és a kötvénypiaci hozamok ereszkedése kedvezett a kockázatvállalásnak a hét elején. A nyugat-európai tőzsdéken a vevők diktálták a tempót: a londoni FTSE 100 0,7 százalékkal, a frankfurti DAX bő egy százalékkal, a párizsi CAC 40 pedig 0,9 százalékkal került feljebb.
A tengerentúlon is jó hangulatban kezdték a kereskedést: a Dow 0,4 százalékkal, az S&P 500 0,9 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig másfél százalékkal erősödött a nyitás utáni első másfél órában.
Az AMD részvényei több mint kilenc százalékos ralit mutattak, a csipgyártó tőzsdei kapitalizációja ezzel átlépte az ezermilliárd dollárt.
A BUX ereje a zárásra fogyott el
A hazai részvénypiac sokáig tartotta a lépést nyugati társaival, nap közben azonban fokozatosan elapadt a lendület. A BUX index végül 152 996 ponton, 0,15 százalékos emelkedéssel zárta a napot.
A vezető hazai részvények közül az OTP 0,2 százalékkal 46 240 forintra kapaszkodott fel. A Mol papírjai 0,3 százalékkal 5175 forintra drágultak. A Richter kurzusa 0,6 százalékkal 12 900 forintig erősödött. A Magyar Telekom pedig 0,3 százalékkal 2554 forintra ereszkedett.
A hazai részvénypiac forgalma 18,8 milliárd forint volt, valamivel csekélyebb az átlagosnál.
Jelentősen estek az olajárak
A kőolajjegyzések jelentősen estek: az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 3,6 százalékkal 100,2 dollárra, az amerikai WTI árfolyama pedig 4,7 százalékkal 95,5 dollárra csökkent.
A forint lendületesen kezdte a hetet, amiben a kedvező nemzetközi hangulat mellett az olajárak mérséklődése is támogatta a hazai valutát.
Az euróhoz képest 0,6 százalékot erősödött a forint, a keresztárfolyam a nap eleji 363,4-es szintről 362,2 forintig jött lejjebb. A dollár jegyzése fél százalékkal ereszkedett, egészen 315,7 forintig.
A régiós devizák is fejet hajtottak a forint előtt: a cseh korona fél százalékkal, a lengyel zloty 0,2 százalékkal lett olcsóbb.
Kedden kamatot dönt az MNB
Holnap a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának kamatdöntő ülésére kerül sor, ahol a jegybank várhatóan változatlanul 5,5 százalékon hagyja az irányadó kamatot, lezárva ezzel a nyári kamatcsökkentési ciklust. Az MNB üzenetei, frissített GDP- és inflációs előrejelzése ezzel együtt is nagyobb mozgásokat eredményezhetnek a forint árfolyamában.
