Nawrocki nyíltan Tusk felelősségéről beszélt a Nemzetbiztonsági Tanács ülésén
A lengyel államfő és a miniszterelnök közötti feszültség látványos formában tört ki a Nemzetbiztonsági Tanács keddi ülésén. Karol Nawrocki, Lengyelország elnöke szemtől szemben mondta ki Donald Tusk kormányfőnek, hogy ő viseli a teljes felelősséget az alkotmányos válságért, a miniszterelnök pedig nyilvánosan nem reagált a vádakra.
A tanácskozást eredetileg nemzetbiztonsági kérdések és egy állandó amerikai katonai támaszpont létrehozásának megvitatására hívták össze az elnöki palotába, a belpolitikai feszültségek azonban felülírták a napirendet. A beszámolók szerint Nawrocki végig a kormányfőnek címezte szavait, aki csendben végighallgatta az államfő beszédét.
Rendőrök az alkotmánybíróság épülete körül
A válság előzménye, hogy néhány nappal korábban rendőrök zárták körbe a lengyel alkotmánybíróság épületét. Erre azt követően került sor, hogy Waldemar Zurek igazságügyi miniszter és főügyész kezdeményezte Bogdan Swieczkowski alkotmánybírósági elnök és Bartlomiej Sochanski alelnök mentelmi jogának felfüggesztését. A testület ezt követően közölte, hogy a két vezetőt feladataik ellátása alól is felfüggesztették, amit a Jog és Igazságosság (PiS) és Nawrocki is jogellenesnek tart.
A konfliktus gyökerei évekkel korábbra nyúlnak vissza: a Tusk-kormány álláspontja szerint a korábban kormányzó PiS továbbra is jelentős befolyással bír több intézményben, köztük az alkotmánybíróságban. Nawrocki, aki 2025-ben a PiS támogatásával nyerte meg az elnökválasztást, már több reformot megakadályozott, és az alkotmánybírák kinevezésében sem értett egyet a kormánnyal.
„Példátlan körülmények” és előre megtervezett művelet
„A kormány múlt pénteki intézkedései, Donald Tusk miniszterelnök úrral az élen, oda vezettek, hogy ma eddig példátlan körülmények között, súlyos alkotmányos válság közepette találkozunk” – jelentette ki az államfő. Hozzátette, hogy az október 30-án végrehajtott intézkedések egy előre megtervezett művelet részét képezték, amelynek végrehajtását az ő távolléte tette volna lehetővé. Nawrocki felidézte, hogy a konfliktus kirobbanásakor éppen Szenegálba tartott, de a hírek hallatán megszakította útját és azonnal hazatért.
A hangulat akkor vált rendkívül feszültté, amikor az államfő a miniszterelnökhöz fordult, és kijelentette, hogy a kormány a rendőrséget jogszerűtlen intézkedések végrehajtására utasította. Szavai szerint az alkotmánybírósághoz vezényelt valamennyi rendőrért, minden törvénytelen intézkedésért, a bírák felfüggesztéséért, a jogellenes utasításokért, valamint azért, hogy a miniszterelnöki hivatal felől behatoltak az alkotmánybíróság épületébe, egyetlen ember viseli a teljes felelősséget – és hangsúlyozta, hogy Donald Tuskról beszél.
Nawrocki szerint a miniszterelnök olyan hibát követett el, ami több mint bűn, már nincsenek szövetségesei, ezért egyetlen eszköze az erőszak maradt. A beszéd után Tusk nem kapott lehetőséget nyilvános felszólalásra, álláspontját azonban korábban már ismertette.
