Katonák kínzásáról terjedő hírek után összecsapások Ukrajnában
Büntetőeljárás indult Ukrajnában, miután a Nemzeti Gárda Kijev melletti létesítményéből négy katonát sérülésekkel szállítottak kórházba. A katonák állítólagos bántalmazásának hírére feldühödött civilek gyűltek össze az épületnél, összecsaptak az ott szolgáló fegyveresekkel, később pedig a katonákat szállító buszt is megtámadták.
Az ukrán Állami Nyomozó Iroda bejelentette, hogy katonai tisztségviselő hatalommal való visszaélése miatt indított eljárást. Azt vizsgálják, milyen körülmények között helyezték el a katonákat a Kijev közelében fekvő Petropavlivszka Borscsahivka egyik magánházában, és érte-e őket jogellenes erőszak. Az épületet az Azov 1. hadtestéhez tartozó 3121-es katonai egység használta ideiglenes szálláshelyként. Újonnan mozgósított katonák, valamint korábban engedély nélkül elhagyott, majd visszatért katonák tartózkodtak benne.
A botrány november 2-án robbant ki, amikor a közösségi médiában olyan hírek terjedtek el, hogy az épület pincéjében több tucat katonát tartanak fogva és kínoznak, egyes bejegyzések halálos áldozatról is beszámoltak. A rendőrség cáfolta a jogellenes fogva tartásról és halálesetről szóló értesüléseket, Olekszandr Pivnenko, a Nemzeti Gárda parancsnoka ugyanakkor megerősítette, hogy négy katona megsérült, ezért kórházba szállították őket. A sérülések okát egyelőre nem tisztázták, a parancsnokság azt közölte, hogy a bántalmazások esetleges felelőseit megbüntetik.
A helyszínre érkező Pivnenko több hozzátartozónak engedélyezte, hogy belépjen az épületbe és megnézze az ott elhelyezett katonákat. Az egyik mozgósított katona édesanyja később arról tájékoztatta a tömeget, hogy a bent tartózkodók biztonságban vannak, elhelyezési körülményeiket azonban borzalmasnak nevezte.
Az épület előtt estére mintegy száz ember gyűlt össze. A tiltakozók egy része megpróbálta betörni a kaput, kövekkel és petárdákkal dobálózott, ablakokat tört be, és rendőrségi járműveket rongált meg. A helyzet akkor sem nyugodott meg, amikor a Nemzeti Gárda megkezdte a katonák elszállítását: maszkos fiatalok betörték az egyik busz szélvédőjét, majd megpróbálták felborítani a járművet. Később újabb csoport érkezéséről és tömegverekedésről érkeztek beszámolók, lövések is eldördültek, és többen megsérültek. Egyelőre nem tisztázott, ki lőtt, és pontosan kik vettek részt az összecsapásban.
Olha Resetilova katonai ombudsman közölte, hogy a megtámadott katonák között olyanok is voltak, akik részt vettek Mariupol védelmében, túlélték az orosz hadifogságot, majd visszatértek a szolgálatba. Felháborítónak nevezte, hogy a tömeg szidalmazta és tojásokkal dobálta a katonákat, és úgy vélte, az események tovább rontották a hadsereg és a társadalom közötti bizalmat. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a bántalmazásról szóló állításokat is alaposan ki kell vizsgálni, az ellenőrzés az újoncok orvosi alkalmassági vizsgálataira, a korábban engedély nélkül távozott katonák visszatérésére és az elhelyezés szabályosságára is kiterjed.
A helyszínre érkezett Kirilo Budanov, az ukrán elnöki hivatal vezetője is, aki elfogadhatatlannak nevezte a történteket, és figyelmeztetett, hogy az ilyen esetek veszélyeztetik az ukránok egységét. Ígéretet tett a történtek kivizsgálására. Az Azov parancsnoka, Denisz Prokopenko szintén elítélte a katonák elleni támadásokat, és felvetette, hogy a történtek az orosz érdekeket szolgálhatják, mivel alkalmasak a hadsereg lejáratására és a társadalom megosztására. Egyes ukrán sajtóbeszámolók szervezett provokáció lehetőségét is felvetették, ám az esetleges orosz irányításra egyelőre nincs bizonyíték.
Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi ombudsman szintén vizsgálatot kezdeményezett, azt kérve a hatóságoktól, hogy tisztázzák az épület használatának jogalapját, a katonák elhelyezésének körülményeit és az esetleges jogsértéseket. A Nemzeti Gárda időközben kiürítette az épületet, amelyet a továbbiakban nem használ katonák elhelyezésére.
