Új csúcsok közelében a fizetési óriások
Az elmúlt hetekben kiemelkedően teljesített a Mastercard és a Visa részvénye az amerikai tőzsdén. Mindkét globális fizetési szolgáltató árfolyama történelmi csúcsának közelébe került, sőt a Visa papírja már a múlt héten meg is döntötte korábbi rekordját, és a Mastercard részvények is újabb lendületet kaptak. Az elmúlt hónapokban számottevően javult a fizetési szektor megítélése, amelyet az idei év első felében még több bizonytalanság is beárnyékolt.
Az idei évet kifejezetten gyengén kezdték a nagy fizetési szolgáltatók, a stablecoinok térnyerésével kapcsolatos kihívások, valamint szabályozással kapcsolatos kockázatok egyaránt hozzájárultak a Visa és a Mastercard alulteljesítéséhez. Júniustól ugyanakkor sokat javult a szektor megítélése, miután egy amerikai bíró előzetesen jóváhagyta a két társaság kereskedőkkel kötött, becslések szerint 38 milliárd dollár értékű kártyadíj-megállapodását, ami mérsékelte a régóta húzódó jogvitával kapcsolatos bizonytalanságot. A stablecoinok terén is kedvező fordulat következett, miután a Visa és a Mastercard a Coinbase-szel, valamint több mint száz további vállalattal közös stablecoin-kezdeményezéshez csatlakozott.
Emellett mindkét fizetési óriás saját stratégiát dolgozott ki, és egyre aktívabban építi be az új digitális tokenekhez kapcsolódó technológiát a saját infrastruktúrájába. A Mastercard vezérigazgatója épp egy múlt heti interjúban jelezte, hogy a határokon átnyúló fizetéseket tartja a stablecoinok legígéretesebb felhasználási területének, mivel azok gyorsabbá, olcsóbbá és átláthatóbbá tehetik a jelenleg akár napokig tartó pénzmozgásokat. A vállalat ezért a stablecoinokra elsősorban üzleti lehetőségként, nem pedig fenyegetésként tekint.
Kicsit hátrébb lépve, az amerikai lakossági fogyasztás alakulása is kedvezőbb képet mutat. A 2025 negyedik negyedévére és 2026 első negyedévére vonatkozó adatokat több felülvizsgálat során lefelé módosították, ami a fogyasztás lassulására utalt. A trend azonban a második negyedévben megfordult, a reálfogyasztás évesített negyedéves növekedési üteme újra 3 százalék fölé tért vissza, és szeptember végén már 3,8 százalékra módosították fel, szemben az első negyedévi 0,7 százalékkal.
Az újból erősödő belföldi fogyasztás pedig pozitív fejlemény lehet a fizetési óriások számára. Emellett mindkét vállalat legutóbbi gyorsjelentése a határokon átnyúló fizetések két számjegyű bővüléséről és a vártnál erősebb eredményekről tanúskodott, ami tovább javította a szektor megítélését. Az említett tényezők hatására az elmúlt hónapokban részben kiárazódtak a korábbi kockázatok, miközben az erős növekedési trendek a Visa mellett a Mastercard részvényének is újabb lendületet adtak. A Mastercard árfolyamában a gyenge évkezdet után egészen június végéig kellett várni a fordulatra, ezt követően azonban ismét formába lendült a részvény. Az árfolyam a 490 dollár körüli szintekről egészen a 600 dollár közelében található ellenállásig emelkedett augusztus végére, ahol a korábbi árfolyamcsúcsok is húzódnak. Ezt egy kisebb korrekció követte szeptemberben, ugyanakkor az 550 dolláros támaszról fordulni tudott az árfolyam, így ismét a 600 dolláros ellenállást veheti célba.
Érdemes kitérni a részvény értékeltségére is, ami kisebb diszkontot mutat a historikus szintekhez képest. A jelenlegi egyéves előretekintő P/E ráta 26,6 körül található, ami elmarad az elmúlt öt év 29,7-es átlagától. A Mastercard tehát annak ellenére forog saját historikus átlagához képest alacsonyabb értékeltségen, hogy árfolyama a korábbi csúcsok közelében jár, ez részben a javuló eredményvárakozásoknak tudható be.
A Mastercard pénzügyi növekedése tehát a következő években is folytatódhat, az intézményi elemzők várakozása szerint 2026-ban és 2027-ben 12-14 százalék körül alakulhat az éves bevételnövekedés, a tisztított nettó profit is hasonló ütemben bővülhet, miközben a Mastercard magas jövedelmezősége is fennmaradhat. A tranzakciós volumen stabil bővülése mellett a digitális fizetések térnyerése is támogathatja a vállalat teljesítményét. A magasabb díjbevételt hozó, határokon átnyúló fizetési trendek is erősödő tendenciát mutatnak, a cross-border forgalom a második negyedévben 12 százalékkal nőtt.
A társaság harmadik negyedéves gyorsjelentése október 29-én érkezik, míg fő versenytársa, a Visa október 27-én teszi közzé eredményeit. A piac elsősorban a tranzakciós volumen és a határokon átnyúló fizetések alakulására figyelhet, de az amerikai lakossági fogyasztásról adott vállalati jelzések is meghatározók lehetnek, a kedvező céges eredmények pedig akár az árfolyam további teljesítményét segíthetik.
