A BYD két új gyárat nyithat, Szeged csak a kezdet

által Mate
A BYD két új gyárat nyithat, Szeged csak a kezdet

A BYD három európai autógyárat és egy akkumulátorgyárat tervez, Szegeden már próbagyártás folyik

A BYD hosszú távon három autó-összeszerelő üzemet és egy külön akkumulátorgyárat szeretne működtetni Európában – derült ki a vállalat európai tanácsadójának nyilatkozatából. Alfredo Altavilla, a Fiat Chrysler korábbi vezetője arról beszélt, hogy a kínai autógyártó első kontinensbeli üzeme Szegeden épül, ahol már megkezdődött a próbagyártás, a teljes körű termelés pedig novemberben vagy decemberben indulhat. A szegedi gyár tervezett kapacitása évi 200 ezer jármű.

A helyi gyártás több szempontból is kiemelt jelentőségű a vállalat számára: közelebb kerül az európai vásárlókhoz, könnyebben alkalmazkodhat a piaci és szabályozási követelményekhez, valamint csökkentheti a Kínából érkező importtól való függőségét.

A második európai autógyár helyszínéről még nincs végleges döntés, de Altavilla szerint erről 2026 végéig határozhatnak. A BYD Spanyolországgal, Franciaországgal és Olaszországgal is tárgyal, és nem feltétlenül új üzem építésében gondolkodik: egy kihasználatlan vagy alacsony kapacitással működő autógyár felvásárlása gyorsabb felfutást tehet lehetővé, a meglévő infrastruktúra és munkaerő pedig azonnal rendelkezésre állhat.

A második üzem után a vállalatnak arról kell döntenie, hogy a harmadik autógyárat vagy egy európai akkumulátorgyárat valósítja meg előbb. A BYD korábban Törökországban, Manisában is bejelentett egy üzemet, amely évente mintegy 150 ezer autó gyártására lett volna alkalmas, ám a projektet határozatlan időre elhalasztották.

A terjeszkedés hátterében a kínai piac átrendeződése is áll: a BYD hazai értékesítése 2026-ban 32,7 százalékkal, 1,505 millió járműre esett vissza, miközben külföldi értékesítése gyorsan bővül – a cég idén 1,9–2 millió Kínán kívül eladott autóval számol.

A kínai gyártó európai offenzívája éles ellentétben áll a Volkswagen helyzetével: Európa legnagyobb autógyártója négy üzem bezárásával és mintegy 100 ezer munkahely megszüntetésével járó átalakítást hajt végre, miközben a BYD új kapacítások kiépítésén dolgozik. A vállalat a prémiumszegmensben is támad: a héten mutatta be a Porsche Taycan ellenfelének szánt Fangchengbao S és S GT modelleket, amelyek 666 lóerős, összkerékhajtású, driftmóddal is felszerelt elektromos autók, áruk Kínában mintegy 240 ezer jüan.

Ezt is kedvelheted