Románok irigylik Paksot, de a cernavodai atomerőművet nem tudják újraindítani

által Mate
Románok irigylik Paksot, de a cernavodai atomerőművet nem tudják újraindítani

Paksot irígylik a románok, náluk is a Duna folyik, de nem tudják visszakapcsolni az atomerőművet – Cernavoda nem termel

Miközben Magyarország már augusztus végén sikeresen újraindította a Paksi Atomerőmű termelését, addig keleti szomszédunknál továbbra is kritikus a helyzet, a Duna vízhozama nem emelkedik kellő mértékben. Ilie Bolojan ügyvivő román miniszterelnök csütörtök este arról számolt be, hogy a jelenlegi előrejelzések alapján a cernavodai atomerőművet várhatóan csak szeptember vége felé, de könnyen lehet, hogy csak októberben lehet újraindítani.

Bolojan hozzátette, hogy az erőmű újraindítása, valamint az iernuti és a mintiai nagy gázerőművek rendszerbe állítása a jövő évtől az energiaárak csökkenését eredményezheti.

„Az elmúlt időszakban komoly aszállyal kellett szembenéznünk, a Duna vízhozamának csökkenése pedig olyan helyzetet idézett elő, hogy már nem tudtuk biztosítani a cernavodai atomerőmű működését. A paksi és a kozloduji atomerőművekkel ellentétben, amelyek a Duna főágán helyezkednek el, a mi erőművünk egy mellékág mellett található, ahol nincs lehetőség olyan beavatkozásra, amellyel megemelhetnénk a vízszintet az erőmű térségében. A jelenlegi vízhozamok és az előrejelzések alapján legkorábban szeptember vége felé lehet komolyan számolni az erőmű újraindításával” – fejtette ki az ügyvivő kormányfő.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ebben az időszakban más energiaforrásokat kellett és még kell is igénybe vennie Romániának: importra, szénerőművekre és tartalékkapacitásokra is szükség volt. Emiatt keleti szomszédunknál az esti órákban megemelkedtek a napi költségek, ami az idei ősszel az energiaárak enyhe emelkedésében is megmutatkozhat, a nyár folyamán kialakult egyensúlyhiány következményeként.

Ilie Bolojan kiemelte, hogy amikor a cernavodai atomerőmű októberben ismét megkezdi a termelést, az energiarendszer egyensúlya helyreállhat, mivel az erőmű az ország villamosenergia-termelésének mintegy 20 százalékát biztosítja.

Hozzátette, hogy az idei téltől két, jelenleg még kivitelezés alatt álló nagy erőmű is megkezdi az energia betáplálását a rendszerbe. Az egyik az iernuti erőmű, amelynek a télen kellene megkezdenie a próbaüzemet. A másik a mintiai erőmű, amely magánberuházásként valósul meg, és már ebben a hónapban megkezdi a próbaüzemet.

„Azonban még több hónapra lesz szükség ahhoz, hogy valamennyi blokk megfelelően működjön és termelésbe állhasson. Jövőre tehát valamennyi forrást figyelembe véve jelentősen növekedni fog az energiatermelés, aminek a kínálat bővülése révén az árak csökkenéséhez kell vezetnie. Ehhez még néhány jogszabályi módosításra is szükség van annak érdekében, hogy ez az árcsökkenés valóban bekövetkezzen” – tette hozzá az ügyvivő miniszterelnök.

Tíz százalékkal drágulhat a villanyáram Romániában

Az elkövetkező hónapokban a villanyáram lakossági tarifája Romániában enyhén, valószínűleg legfeljebb 10 százalékkal nő. Erről Cristian Bușoi, a román Energiaügyi Minisztérium államtitkára nyilatkozott, azt követően, hogy a Hidroelectrica 7 százalékos drágítást jelentett be. Bár egyelőre csak a Hidroelectrica jelentett be áremelést, várhatóan hamarosan a többi romániai szolgáltató is növelni fogja a tarifáit.

Ezt is kedvelheted