Új csúcsra tört a BUX, erősödött a forint a Fed-kamatdöntés előtt
A hazai részvénypiac jó hangulatban kezdte a szerdai kereskedést, a BUX index 0,2 százalékkal 153 870 pontra emelkedett, ezzel új csúcsra került a keddi csúcsdöntést követően.
A blue chipek vegyesen nyitottak: az OTP árfolyama 0,1 százalékkal 46 880 forintra esett, a Mol papírjai 1 százalékkal 5 220 forintra drágultak, a Richter kurzusa 0,2 százalékkal 12 690 forintra emelkedett, a Magyar Telekom részvényei pedig 0,4 százalékkal 2 566 forintra csökkentek.
A forint erősödéssel indította a napot: az euróval szemben 0,2 százalékot javított, a keresztárfolyam 364,7-ig ereszkedett. A dollár is 0,2 százalékkal lett olcsóbb, a zöldhasút 315,8 forinton váltják. A régiós devizákhoz képest is hasonló forinterő látszik, a lengyel zloty és a cseh korona is közel 0,2 százalékkal lett olcsóbb.
Az olajárak kissé mérséklődtek, amiben az amerikai készletek emelkedéséről érkező adatközlés játszott közre. A Brent típusú olaj hordónkénti ára 1 százalékkal 107,7 dollár alá csökkent, az amerikai WTI jegyzése pedig 1,4 százalékkal 104,3 dollárra ereszkedett.
A közel-keleti háborús helyzet továbbra sem enyhül: az Iránt támogató jemeni húszi lázadók az Egyesült Államokkal szövetséges Szaúd-Arábia területére indítottak drón- és rakétatámadást.
A piaci szereplők leginkább az amerikai jegybank magyar idő szerint este nyolc órakor esedékes kamatbejelentésére várnak. Az egybehangzó piaci konszenzus alapján a Fed 25 bázisponttal a 3,75-4,0 százalékos sávba emeli az irányadó kamatlábat. Ennél is fontosabb lehet Kevin Warsh jegybankelnök beszéde, amelyben a kamatpálya és a monetáris politika további alakulásáról adhat iránymutatást. A Fed emellett frissíti gazdasági és inflációs előrejelzését is, ami a tőzsdéken, a kötvény- és devizapiacokon egyaránt nagyobb mozgásokat válthat ki.
