Elkészült a Sziget gazdasági hatástanulmánya, az állami támogatásról még nincs döntés
A Sziget Fesztivál szervezői a megszokott menetrend szerint haladnak a fesztivál előkészítésével, a bizonytalan finanszírozási környezet azonban megnehezíti a tervezést. Gerendai Károly, a fesztivál alapítója arról tájékoztatott, hogy elkészült a rendezvény gazdasági hatástanulmánya, amely az esetleges állami támogatásról szóló egyeztetések alapja lehet.
A Magyar Turisztikai Ügynökség dokumentuma a fesztivál turisztikai és gazdasági hatásait vizsgálja, és várhatóan a minisztériumokhoz kerül szakmai egyeztetésre. Arról egyelőre nincs döntés, hogy a Sziget kaphat-e állami segítséget, és ha igen, milyen formában vagy összegben.
Nem más közszolgáltatások helyett, befektetésként tekintene az együttműködésre
Gerendai Károly korábban a Kossuth rádióban fejtette ki álláspontját: nem azt szeretné, hogy a fesztivál más közszolgáltatások helyett kapjon pénzt, hanem azt, hogy az állam befektetésként tekintsen az együttműködésre. Elmondása szerint a rendezvény támogatás nélkül is sokmilliárdos bevételt hoz az államnak: több mint ötvenezer turista utazik miatta Magyarországra, akik tízmilliárdos nagyságrendben költenek. Hozzátette, hogy a nagyrendezvények általában kapnak állami támogatást, Magyarországon is, a Sziget szervezői ugyanakkor sokáig büszkék voltak arra, hogy ilyen segítség nélkül is működni tudtak.
Dráguló fellépők, visszaeső bevételek
A zenei fesztiválok bevételei a járvány miatt drámaian visszaestek, majd fokozatosan közelítették a 2019-es szintet. A Sziget Fesztiválhoz hasonlóan több tucat fesztivál léte került veszélybe, a legtöbbjük meg is szűnt. Az infláció megemelte a produkciós költségeket, a művészi díjakat és a licencszerződéseket, miközben a közönség kiadásait a megélhetési problémák is jelentősen befolyásolták.
Külföldi példák: az Exit és a Tomorrowland is kapott közpénzt
Nemzetközi példák alapján nem ritka, hogy az állam is hozzájárul a nagyfesztiválok működéséhez. A szerb Exit fesztivál esete azt mutatja, mennyire érzékenyen érintheti a rendezvényeket a közfinanszírozás kiesése. A 2000 óta minden nyáron megrendezett zenei fesztivál 2025 júniusában jelentette be, hogy az akkori nyári rendezvény lesz az utolsó. A szervezők közlése szerint miután kiálltak a tüntető diákok mellett, minden kormányzati szinten megvonták tőlük a közpénzt, és a szponzorációk is elmaradtak.
A YOUROPE európai fesztiválszövetség levele szerint a kiesés a rendezvény költségvetésének mintegy ötödét jelentette, a 2025-ös fesztivált pedig tartalékaik felélésével tudták megrendezni. Önkormányzati forrás is segítette az Exitet: Újvidék 2024-ben 51,2 millió dinárt, körülbelül 160 millió forintot különített el rá. A TIM Centar kutatásának közzétett eredménye szerint a 2024-es rendezvény 23,7 millió euróval, 8,7 milliárd forinttal járult hozzá Újvidék és Szerbia gazdaságához. A legfrissebb fejlemény, hogy az Exit fesztivál 2027 júliusában különleges kiadással visszatér Újvidékre, a teljes visszatérést pedig 2028-ra tervezi.
A belgiumi Tomorrowland is részesült közpénzből nyújtott segítségben: a flamand kormány 2021-ben 1,8 millió eurós, mintegy 658 millió forintos előleget biztosított a fesztivál előkészítéséhez. Ez a koronavírus-járvány idején működő rendkívüli konstrukció volt, nem rendszeres éves támogatás. A rendezvény végül elmaradt, miután a helyi hatóságok nem adtak engedélyt a megtartására. Bart Somers flamand miniszter akkori tájékoztatása szerint a szervezőknek csak a megtérülő költségeknek megfelelő részt kellett visszafizetniük, a segítség a már felmerült, nem megtérülő kiadások fedezését szolgálta. A fesztivál szóvivője ugyanakkor jelezte: az összeg önmagában nem oldotta meg pénzügyi nehézségeiket.
A nemzetközi hálózat újjáépítésére kellene a pénz
Gerendai Károly közölte, hogy az idei eredmény a tervezettnél is rosszabbul alakult. Azt is mondta, ha nem tudják megvalósítani a szükséges fejlesztéseket és megszólítani a nemzetközi közönséget, akkor sem ő, sem a többi kisbefektető nem tudja életben tartani a Sziget Fesztivált. Ezért ebben a helyzetben az államhoz kell fordulniuk, noha korábban úgy gondolta: egy ilyen rendezvény akkor működik jól, ha piaci alapon is meg tud állni a lábán.
A Sziget alapítója szerint korábban több mint két tucat országban működött képviseleti hálózatuk, amely a kommunikációtól az utazásszervezésig számos feladatot ellátott. Az új tulajdonos érkezésével ezt felszámolták, mivel a tulajdonosi csoportnak már volt hasonló feladatokat végző stábja. Gerendai szerint azonban így elmaradt a fesztiválnak nélkülözhetetlen nemzetközi közönség megszólítása és toborzása. Ezért elsősorban a nemzetközi képviseleti hálózatot szeretné újjáépíteni. Számításai szerint azonban további két-három évre van szükség ahhoz, hogy a fesztivál működése fenntarthatóvá váljon, az átmeneti időszakhoz pedig elengedhetetlen a külső forrás bevonása.
