Megépült Magyarország legnagyobb élelmiszeripari gyárkomplexuma

által Mate
Megépült Magyarország legnagyobb élelmiszeripari gyárkomplexuma

Befejeződött a Nestlé büki beruházása, üzembe állt Magyarország legnagyobb élelmiszeripari gyárkomplexuma

A Nestlé Hungária Kft. befejezte büki Purina állateledelgyárának többéves fejlesztési ciklusát, amellyel létrejött Magyarország legnagyobb élelmiszeripari gyárkomplexuma. A program hivatalos lezárásával három új gyáregység és egy automatikus magasraktár állt üzembe.

A vállalat 2010 óta folyamatosan fejleszti a büki üzemet, saját tőkéből mintegy 325 milliárd forintot fordítva a beruházásra. A most zárult, 2020-ban indult ötéves fejlesztési ciklus keretében összesen közel 300 milliárd forintot költöttek a gyár bővítésére, ami több mint 600 új munkahelyet teremtett.

Az első, mintegy 50 milliárd forintos beruházást 2020 őszén jelentették be, ez 160 új munkahelyet hozott létre. 2021-ben egy 35 milliárd forintos bővítés következett 120 új állással. A harmadik ütemről 2023 januárjában beszéltek először: a mintegy 140 milliárd forintos projekt részeként 35 ezer négyzetméternyi gyártóterület és automatizált magasraktár épült, további 250 munkahelyet teremtve. A ciklust a 2024 februárjában bejelentett, 55 milliárd forintos új gyáregység zárta, amely több mint 130 embert foglalkoztat.

A beruházásoknak köszönhetően az üzem termelési kapacitása a 2019-es közel 200 ezer tonnáról 500 ezer tonnára emelkedett. A fejlesztéseket a magyar kormány és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) is támogatta.

Kapitány István: a projektnek kizárólag győztesei vannak

A gyáravatón Magyarország gazdasági és energetikai minisztere, Kapitány István beszédében hangsúlyozta a partnerség, a termelékenység, a kultúra megosztása és a fejlett európai ipartechnika fontosságát. Véleménye szerint a Nestlé projektjének kizárólag győztesei vannak: a helyi közösség, a beruházó, a magyar gazdaság, a dolgozók, a beszállítók, illetve a magyar mezőgazdaság.

Óriási beruházások valósultak meg – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy számításai szerint ezek összértéke megközelítőleg 200 milliárd forint, és rámutatott, hogy jelenleg ez Európa legnagyobb ilyen típusú gyára és Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházása.

Kapitány István úgy véli, hogy a projekt egy olyan tudásalapú beruházás, amely megfelel a kormány gazdaságfejlesztési stratégiájának, amelynek lényege, hogy hazai beszállítók közreműködésével minél több hozzáadott érték jöhessen létre. Kiemelte, hogy a gyár technológiája és berendezése modern.

A projektben vállalt szerepéért külön köszönetet mondott a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek, majd arról beszélt, hogy a kormány partnerségekre és nem támogatásokra kívánja alapozni a gazdasági együttműködéseket, példaként az infrastruktúra-fejlesztéseket említve.

Rámutatott arra is, hogy a Nestlé a világ legnagyobb napi fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, és szinte minden országban jelen van, mégis hazánkat választották a beruházás helyszínéül.

Magyar Péter: a GDP-nél fontosabb az ember

A minisztert követően a kormányfő, Magyar Péter lépett a színpadra. Beszédében kijelentette, hogy a tudás, a munka és a szorgalom jelenti az országot. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban sokat járt Vas vármegyében, ahol azt tapasztalta, hogy a lakosság nehézségei különfélék, és számos család nem tudja magyarországi munkával biztosítani a megélhetést, ezért sokan külföldön dolgoznak. Ezért tartja fontosnak az olyan vidéki beruházásokat, mint a Nestlé gyára.

Ismertetése szerint a társaság magyarországi működésének teljes gazdasági hatása 2025-ben a GDP nagyjából 0,5 százalékát tette ki, és csaknem 3000 embernek adott munkát. Kiemelte, hogy a gyár bővítése közvetlen beruházási támogatás nélkül valósult meg, kizárólag infrastrukturális fejlesztések történtek.

A kormány kiemelt szándéka, hogy megerősítse a helyi kis- és középvállalkozásokat, a családi gazdaságokat és a fiatal gazdákat. Ezért öröm azt hallani, hogy a Nestlé megközelítőleg 1500 magyar beszállítóval dolgozik együtt – mondta a kormányfő.

A fenntarthatóságról szólva említést tett a Nestlé zöld mezőgazdasági projektjéről, amelynek keretében 13 ezer hektáron 25 termelővel működik együtt hazánkban. Beszélt az éghajlatváltozás negatív hatásairól is, amelyek több ágazatot érintenek, ezért véleménye szerint kiemelten fontos az ipari kapacitások dekarbonizációja.

Szükséges, hogy befektessünk az emberi tudásba – mutatott rá a kormányfő, aki szerint ez a legbiztosabb befektetés. Hozzátette, hogy minden olyan magyarországi beruházást üdvözöl, amely munkahelyeket teremt és erősíti a gazdaságot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a GDP-nél fontosabb az ember, ezért a kormány a munkavállalók számára biztonságos, kiszámítható és jogszerű környezet kialakításán dolgozik.

Ezt is kedvelheted