Hatalmas erők mozdultak meg a BÉT-en, brutális forgalomban esett az OTP és Mol árfolyama
Pozitív nyitás után gyorsan mínuszba fordult pénteken a Wall Street, az európai részvényindexek pedig már nagyjából másfél százalékot veszítettek a pesti tőzsdezárás előtti percekben. A globális tőkepiacokat a Fed szerdai kamatemelésének utóhatásai, az emelkedő kötvényhozamok és az olajár-ingadozások bizonytalanították el.
Az amerikai 2 éves kötvények hozama 4,8 bázisponttal 4,733 százalékra emelkedett. A 10 éves kincstárjegyek hozama 3,7 bázisponttal 4,984 százalékra, míg a 30 éveseké 1,7 bázisponttal 5,312 százalékra emelkedett. Stephen Innes német részvényelemző szerint a befektetőket jelenleg leginkább az a kérdés foglalkoztatja, hogy meddig tart az amerikai kamatemelési ciklus. Eközben a japán jegybank a várakozásoknak megfelelően követte a példát, és pénteken szintén megemelte irányadó kamatlábát.
Amellett mára esett a nemzetközi tőzsdék boszorkányszombatnak is nevezett nagy lejárati napja, ami általában fokozott volatilitást okoz. Minden negyedév utolsó hónapjának harmadik péntekén járnak le ugyanis az indexekre és az egyes részvényekre vonatkozó határidős pozíciók, valamint opciók. A tőkeerős befektetők és az alapkezelők ilyenkor próbálják meg rövid távon az általuk kívánt – egymással sokszor ellentétes – irányba terelni az árfolyamokat, ami nagy csatákhoz, általában az átlagnál jóval nagyobb forgalomhoz és ugráló árfolyamhoz vezet. A kisbefektetők persze csak a pálya széléről leshetik a nagyok küzdelmét.
A magyar tőzsdén is szabadszemmel is látható volt a boszorkányszombat hatása. Elsősorban nem a BUX záróértékén, hiszen a pesti börze vezető indexe 1 százalékkal csökkent, 152 689 pontra, ami nem mondható különlegesnek. Az azonnali részvényforgalom azonban már mutat valamit a háttérben működő erők összecsapásáról, mivel meghaladta a 49,5 milliárd forintot.
A blue chipek közül az OTP árfolyama 30,4 milliárdos forgalom mellett, 1,5 százalékkal, 46 160 forintra esett. A Mol kurzusa is 1,5 százalékkal gyengült, 5160 forintra. Napközben sokkal lejjebb is járt a kurzus, ám a záró szakaszban brutális erővel rántották vissza. Az olajpapírokkal 11,7 milliárd forint értékben kereskedtek.
A Richter záróára ugyanakkor 0,4 százalékkal, 12 830 forintra nőtt. A Magyar Telekom 1,2 százalékkal került lejjebb, és 2562 forinton búcsúzott a kereskedéstől.
A magyar deviza is sokat veszített erejéből a hét utolsó kereskedési napján. Az euró jegyzése 0,5 százalékkal, 364,5 forintra emelkedett a bankközi devizapiacon.
