Cigarettaadó-emelés: a kereskedők szerint visszaüthet a drágulás

által Mate
Cigarettaadó-emelés: a kereskedők szerint visszaüthet a drágulás

Akár 300 forintos drágulást hozhat a dohánytermékek évközi adóemelése

Komoly áremelkedést hozhat novembertől a dohánytermékeknél a jövedékiadó-emelés a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége (MDKSZ) szerint. Egyes termékek ára akár 300 forintot meghaladó összeggel is nőhet, a szervezet pedig attól tart, hogy a drágulás tovább erősíti az egyébként is jelentős feketepiacot. A Villanypára Egyesület azt kifogásolja, hogy a változtatást gyorsított eljárásban, szakmai egyeztetés nélkül fogadta el az Országgyűlés.

Valamennyi ismert terméktípust érinti az adóemelés

Az MDKSZ számításai szerint a cigaretta jövedéki adója 13,6, a szivaré és szivarkáé 16,6, a töltőfolyadékoké 13,9, a nikotinpárnáké pedig közel 13 százalékkal emelkedik. A fogyasztási dohány – így a pipadohány és a sodráshoz használt dohány – jövedéki adója 14,75 százalékkal nő, ehhez pedig a jövőben hozzáadódik a kiskereskedelmi eladási ár 5 százalékának megfelelő adótartalom. A hevített termékek jövedéki adója 31,6 százalékkal ugrik meg.

A kereskedők a feketepiac erősödésétől tartanak

Az MDKSZ szerint a legális dohánytermékek ára már most is a megfizethetőség határán van sok munkabérből élő fogyasztónál, ezért attól tartanak, hogy az újabb drágulás az illegális piac felé tereli a vásárlók egy részét. Állításuk szerint jelenleg 15–20 százalék körül lehet a feketepiaci termékek aránya a magyarországi dohányfogyasztásban. Egy 2025-ben lezárt kérdőíves kutatásukban a válaszadók 20 százaléka az árat nevezte az illegális vásárlás legfontosabb okának.

Az elektromos cigarettásoknál is kiverte a biztosítékot az adóemelés

A Villanypára Egyesület Facebook-bejegyzésében elsősorban azt kifogásolja, hogy a kormány az üzemanyagárak miatt készített támogatási csomagba rejtette el a dohánytermékek jövedéki adójának megemelését, és nem hagyott megfelelő felkészülési időt. A szervezet szerint a hevített dohánytermékek adóterhe jelentősen megnő, emellett drágul az utántöltő folyadék és a nikotinpárna is, ami ellentétes az ártalomcsökkentés szempontjaival. Mindezek miatt levélben fordultak az országgyűlési képviselőkhöz.

Az iparági szereplők szerint a költségvetés is veszíthet

Egy neve elhallgatását kérő, az ágazatot belülről ismerő forrás szerint a dohányipari szereplők önmagában az adóemelést nem utasítják el, a mostani emelés azonban meghaladja azt a szintet, amelyet szakmailag támogatni tudnak. A legális fogyasztás a természetes csökkenésnél nagyobb mértékben eshet vissza, a kieső forgalom egy része pedig az illegális piacra kerülhet. Egy dohánytermék fogyasztói árának legalább háromnegyedét adók teszik ki, így minden egyes, a legális piacról a feketepiacra átkerülő terméken az állam veszít a legtöbbet.

A szakember szerint a radikális adóemelést érdemi ágazati egyeztetés nélkül hajtották végre, salátatörvénybe rejtve. A kevésbé ártalmasnak tekintett termékek egy részénél csomagonként több száz forintos áremelkedést okozhat az új adóteher, ami nincs összhangban az eltérő egészségügyi kockázatok alapján differenciáló adóztatás logikájával. A hevített termékek fogyasztói élménye közelebb áll az illegális e-cigarettákéhoz, így fogyasztóik könnyebben válthatnak az illegális piacra.

Ezt is kedvelheted