A Ferrari szuperlimitált csúcsmodelljei valóságos aranybányává váltak
A Ferrari a harmadik negyedévben ismét túlszárnyalta az elemzői várakozásokat, és megemelte az idei évre vonatkozó pénzügyi előrejelzését. Míg a versenytársak és a globális luxusmárkák az óvatosabbá váló lakossági költésekkel, különösen a gyengélkedő kínai piaccal küzdenek, az olasz sportkocsigyártó eredményei tovább javultak: a tehetős gyűjtők rekordösszegeket fizetnek az egyedi extrákért és a limitált szériás modellekért.
A kedden közzétett gyorsjelentés szerint a harmadik negyedéves nettó árbevétel éves bázison 7 százalékkal, 1,9 milliárd euróra nőtt. A vállalat kamatok, adózás és amortizáció előtti módosított eredménye (EBITDA) 12 százalékkal, 753 millió euróra ugrott, felülmúlva a 735–740 millió eurós elemzői konszenzust. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 14 százalékos emelkedés után 2,44 eurón landolt.
A kimagasló eredmények mögött tudatos piaci stratégia áll. Bár a leszállított járművek száma minimálisan, 1 százalékkal 3368 darabra csökkent, a bevétel és a profit mégis nőtt. A Ferrari szigorú kontroll alatt tartja a gyártási volumeneket, a növekedést pedig a magasabb árfekvésű modellek – köztük az új, hibrid hajtású F80-as hiperautó és a 296 Speciale –, valamint a személyre szabási program hajtja. A szuperlimitált csúcsmodellek valóságos aranybányává váltak: a vevők az egyedi fényezésekért, belső burkolatokért és egyedi részletekért is jelentős összegeket fizetnek, ami rendkívül magas profitmarzsot biztosít a cégnek.
A vállalat vezetése a kedvező folyamatokat látva optimistán frissítette az éves várakozásait. A korábbi 2,97 milliárd euró helyett most már legalább 3 milliárd eurós korrigált EBITDA-t várnak 2026-ra, a szabad készpénzáramlás előrejelzését pedig 1,65 milliárd euróra emelték.
Benedetto Vigna vezérigazgató megnyugtatta a befektetőket: a Ferrari rendelési állománya már egészen 2028-ig megtelt, ráadásul az év hátralévő részében még két új modell világpremierjére készülnek.
A vállalat történetének eddigi legnagyobb kihívása azonban még hátravan. Vigna vezetésével a Ferrari történelmi átmenet közepén jár: gőzerővel készülnek az első tisztán elektromos modell, a Luce piaci bevezetésére. Az 550 ezer euró – mintegy 225 millió forint – körüli alapárra tervezett ötüléses autó jelenti majd a tűzkeresztséget a menedzsment számára. A vezetőknek bizonyítaniuk kell, hogy a belső égésű motorok vonzerejére épített márka az elektromos korszakban is képes új vevőket vonzani anélkül, hogy elidegenítené magától a hagyományos gyűjtőbázist.
A megemelt prognózis ellenére a befektetők reakciója kezdetben felemás volt. A milánói tőzsdén a Ferrari részvényei a nyitást követően 4,8 százalékkal estek, mivel a piac a megemelt előrejelzésnél is magasabbra tette a lécet. A pánik azonban rövid életűnek bizonyult: a délutáni kereskedésben a papírok magukra találtak, és végül több mint 3,5 százalékos pluszba lendültek, egészen 371 euróig emelkedve. Az év eleje óta 16,6 százalékkal emelkedett a kurzus.
