Erősödéssel zárt a forint, az OTP húzta a BUX-ot
A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX 0,4 százalékos emelkedéssel, 143 550 ponton fejezte be a keddi kereskedést. A hazai részvénypiac felülteljesítéséhez elsősorban az OTP járult hozzá, amelynek árfolyama 1,8 százalékkal 42 400 forintra drágult, 22 milliárd forintos forgalom mellett.
A bankpapír erősödését támogatta, hogy az Európai Bizottság az uniós összefonódási rendelet alapján jóváhagyta, hogy az OTP Bank kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Bank felett. A versenyhatósági engedély pozitívan hatott a befektetői hangulatra, bár a baltikumi terjeszkedés előtt még további akadályok állhatnak.
A Magyar Telekom árfolyama 2,8 százalékkal 2600 forintra emelkedett. A Mol részvényeit eladói nyomás érte, a kurzus 1,6 százalékkal 4896 forintra csökkent. A Richter papírjai a kereskedés végén 0,8 százalékos mínuszba fordultak, 12 250 forinton zártak.
A nap legnagyobb vesztese az Opus Global volt: a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó holding részvényei 9,1 százalékot zuhantak, 216 forintig. A hazai parkett forgalma 40 milliárd forintot tett ki.
A forint erős oldalon maradt
A magyar fizetőeszköz erősödéssel folytatta pályáját, amelyet a dollár euróval szembeni gyengülése és az olajárak enyhülése egyaránt támogatott. A dollárral szembeni keresztárfolyam 0,5 százalékkal 325,4 forint alá süllyedt, az euró jegyzése pedig 0,2 százalékkal 364,2 forintra csökkent.
A régiós devizákkal összevetve vegyesen teljesített a forint: a cseh korona 0,1 százalékkal gyengült, a lengyel zloty ugyanilyen mértékben erősödött.
Nemzetközi piaci háttér
Az európai tőzsdék teljesítményét a globális kötvényhozamok lefordulása, az olajárak csökkenése és a technológiai szektorral kapcsolatos növekvő piaci aggodalmak határozták meg. A kontinens vezető indexei a nap végére elfáradtak, kisebb csökkenéssel zártak.
A Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára 1 százalékkal 105,6 dollárra mérséklődött, az amerikai WTI jegyzése pedig 93,7 dollárra csökkent.
