Orbán minimálbér-alkuja megsemmisült, súlyos figyelmeztetés a bértárgyalóknak

által Mate
Orbán minimálbér-alkuja megsemmisült, súlyos figyelmeztetés a bértárgyalóknak

Súlyos figyelmeztetést kaptak a bértárgyalások résztvevői: egyre távolabb a minimálbér-megállapodás

A magyar vállalkozások többsége nem tartana elfogadhatónak jelentős minimálbér-emelést 2027-ben, miközben a korábban megkötött hároméves bérmegállapodás alapjául szolgáló gazdasági növekedési pálya sem teljesült – mondta Kozák Ákos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke a VOSZ Barométer 2026 harmadik negyedéves eredményeinek bemutatóján.

A 600 vállalkozás megkérdezésével készült felmérés szerint a válaszadók 20 százaléka egyáltalán nem emelné jövőre a minimálbért, további 22 százalékuk legfeljebb 3 százalékos növelést tartana elfogadhatónak. A cégek 23 százaléka 4–6 százalékos emelést támogatna, 11 százalékuk 7–9 százalékot fogadna el, a 10–12 százalékos emelést mindössze 7 százalék tartaná elfogadhatónak, 13 százalékos vagy annál nagyobb növekedést pedig csupán a megkérdezettek 1 százaléka támogatna. A válaszadók 16 százaléka nem tudott vagy nem kívánt állást foglalni.

A garantált bérminimum esetében hasonló a kép: a válaszadók 20 százaléka semmilyen emelést nem támogatna, 22 százalékuk legfeljebb 3 százalékot, 24 százalékuk pedig 4–6 százalékos növelést tartana elfogadhatónak.

Perlusz László, a VOSZ főtitkára szerint a 2027-es minimálbér-emelésről szóló tárgyalások következő fordulójának egyelőre nincs pontos időpontja, de várhatóan október második felében ismét összeül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma. A konkrét számokról az első három negyedév gazdasági adatainak ismeretében lehet megalapozottan tárgyalni, ezek az információk október második felében válhatnak elérhetővé. Perlusz kedvező változásnak nevezte, hogy az új kormányzat részletesebb tájékoztatást ad a tárgyalópartnereknek.

A főtitkár szerint a korábbi hároméves bérmegállapodást nem lehet kizárólag a benne szereplő emelési százalékok alapján értékelni. A megállapodás eredetileg 2025-re 9 százalékos, 2026-ra 13 százalékos, 2027-re pedig 14 százalékos minimálbér-emelési pályát jelölt ki, ehhez azonban meghatározott gazdasági feltételek teljesülését is hozzárendelték. A legfontosabb feltétel a GDP növekedése volt: az eredeti megállapodás 2025-re 3,4 százalékos, 2026-ra 4,1 százalékos, 2027-re pedig 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel számolt. Ehhez képest a tavalyi gazdasági növekedés mindössze 0,3–0,4 százalék volt, az idei évre 1,6 százalékos bővülés várható, 2027-re pedig optimista esetben is 2,5–3 százalék közötti növekedés tűnik elképzelhetőnek.

A főtitkár szerint a hároméves megállapodás egyik hiányossága, hogy nem tartalmazott valódi munkatermelékenységi mutatót, holott a bérek fenntartható növekedését elsősorban ehhez kellene kötni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2026-ra eredetileg tervezett 13 százalék helyett végül megvalósult 11 százalékos minimálbér-emelés is komoly vállalást jelentett a munkáltatóknak.

A minimálbér növelése a magasabb keresetű munkavállalók bérezésére is jelentős hatással van, mivel a vállalkozásoknak a belső bérarányokat is meg kell őrizniük. A felmérés szerint a 2026-os minimálbér-emelés a megkérdezett cégek 28 százalékánál jelentős vagy nagyon jelentős hatást gyakorolt a magasabb keresetű dolgozók béremelési igényére. Perlusz László szerint a bértorlódás sok vállalkozást még közvetlenebbül érinthet, mint maga a minimálbér-emelés, mivel az alsó bérkategóriák emelése azoknál a cégeknél is felfelé tolhatja a teljes bérskálát, ahol egyetlen munkavállaló sem keres minimálbért. Ez különösen nehéz helyzetbe hozhatja az alacsony hozzáadott értékkel működő cégeket és a gazdaságilag hátrányosabb térségek munkáltatóit.

A felmérés külön vizsgálta azt a célkitűzést is, hogy a minimálbér érje el a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát. A vállalkozások 40 százaléka kizárólag akkor támogatná ezt, ha a béremelések a termelékenység növekedésével arányosan valósulnának meg, további 31 százalék csak 2027 után, fokozatosan tartaná elfogadhatónak a cél elérését. Mindössze 6 százalék támogatná feltétel nélkül az 50 százalékos arány már 2027-es megvalósítását, míg 23 százalék inkább vagy teljes egészében elutasítja a célkitűzést.

A minimálbérről szóló egyeztetésekre romló vállalkozói környezetben kerülhet sor. A felmérés szerint az elbocsátást tervező tagvállalkozások aránya a második negyedévi 7 százalékról 12 százalékra emelkedett, miközben a munkaerő-felvételt tervezők aránya 24-ről 22 százalékra csökkent. A vállalkozások 94 százaléka az idei év hátralévő részében már nem tervez további fizetésemelést, szemben az előző negyedévi 80 százalékkal. Perlusz László szerint ezek a folyamatok összefüggenek: a kereslet gyengülése visszafogja a megrendeléseket, ez rontja az árbevételi kilátásokat, majd a beruházások elhalasztásához és végső soron a munkaerőigény csökkenéséhez vezethet.

Ezt is kedvelheted