Duna Aszfalt külföldön épít autópályát, 219 millió eurós banki hitellel

által Mate
Duna Aszfalt külföldön épít autópályát, 219 millió eurós banki hitellel

Duna Aszfalt: 219 millió eurós autópálya-projekt Észak-Macedóniában

A STRABAG és a Duna Aszfalt Zrt. konzorciuma nyerte meg az észak-macedóniai E65-ös autópálya Bukojčani–Kičevo szakaszának megvalósítására kiírt nemzetközi tendert. A közbeszerzési eljárást az észak-macedón Állami Utak Közvállalata írta ki, és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elektronikus beszerzési rendszerén keresztül bonyolította le. A több mint egy éven át tartó, többlépcsős tenderfolyamatban tíz előminősített pályázó közül ezt a konzorciumot bízták meg a feladattal.

A konzorcium mintegy 219 millió euró összértékű projektje nemcsak az autópálya megépítését és az ahhoz szükséges infrastruktúra kialakítását, hanem az elkészült szakasz ötéves üzemeltetését és karbantartását is magában foglalja. A kivitelezés tervezett időtartama négy év.

A VIII. páneurópai közlekedési folyosó részét képező beruházás keretében 11,5 kilométer hosszú, kétszer kétsávos autópálya épül Bukojčani és Kičevo között. A fejlesztés célja, hogy gyorsabb és biztonságosabb közúti összeköttetés jöjjön létre Szkopje, Ohrid turisztikai központja és az albán határ között. Az új út a már épülő Gostivar–Bukojčani, illetve Kičevo–Ohrid szakaszokat kapcsolja össze.

A nyomvonal hegyvidéki terepen halad, ezért a projekt legfontosabb műszaki elemei közé tartozik egy mintegy 370 méteres kétjáratos alagút és két völgyhíd, továbbá a kapcsolódó csomópontok, hidak, támfalak, vízelvezető rendszerek és közlekedésbiztonsági létesítmények megépítése.

Kerékgyártó Attila, a Duna Aszfalt Zrt. igazgatóságának elnöke szerint ez a siker fontos mérföldkő a DUNA GROUP nemzetközi növekedésében, és egyben annak bizonyítéka, hogy a magyar mérnöki és kivitelezői tudás a legösszetettebb regionális infrastruktúra-fejlesztésekben is versenyképes. Mint mondta, egy olyan autópálya megvalósításán dolgoznak közösen a STRABAG-gal, amely hosszú távon javítja Észak-Macedónia közlekedési kapcsolatait, és erősíti a térség gazdasági együttműködését.

Az EBRD a projekthez 110 millió eurós hitelkeretet nyújt, az Európai Unió pedig a Nyugat-balkáni Beruházási Kereten keresztül mintegy 20 millió euró vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a beruházáshoz. Az építési munkálatok a szerződés megkötését követően, várhatóan 2027. év elején indulhatnak meg.

Ezt is kedvelheted