Rendkívüli fordulat a Mol–NIS-ügyletben: amerikai kézbe kerülhet az orosz tulajdonrész
Aleksandar Vučić szerb elnök szerint Oroszország több fontos kérdésben már megállapodott a magyar Mol-lal a Naftna industrija Srbije (NIS) orosz tulajdonrészéről, ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy Moszkva végül amerikai befektetőknek adja el érdekeltségét – idézte a szerb államfőt a Russia Today Balkan című lapnak adott interjúja alapján a Blic.
Vučić úgy fogalmazott, hogy megérti mind az orosz, mind az amerikai fél álláspontját, ám a két ország viszonya folyamatosan változik, ami a NIS jövőjét is befolyásolhatja. „Úgy gondolom, hogy az oroszok fontos kérdésekben már megállapodtak a Mol-lal. Talán csak néhány, a jövőt érintő részlet maradt hátra” – jelentette ki.
A szerb elnök szerint különösen akkor nyílhat lehetőség a washingtoni megállapodásra, ha az orosz–amerikai energetikai egyeztetések, köztük a dízelüzemanyaggal kapcsolatos megállapodások kedvezően alakulnak. „Még azt sem zárnám ki, hogy az amerikaiaknak adják el” – mondta, hozzátéve, hogy egy ilyen megállapodás elsősorban az Egyesült Államok és Oroszország döntésétől függene.
A NIS jövője az amerikai szankciók miatt vált különösen fontossá. Vučić jelenleg nem számít arra, hogy Washington egyszerűen feloldaná az olajvállalatot sújtó korlátozásokat, de az orosz–amerikai kapcsolatok alakulása más megoldások előtt is megnyithatja az utat.
Korábban Alekszandr Vulin, a szerb politikában régóta jelen lévő, oroszpártiként ismert szereplő is nyilatkozott a Mol–NIS-ügyről. Úgy vélekedett, hogy Szerbia szükség esetén megvásárolhatná a Gazprom Nyeft többségi részvénycsomagját a NIS-ben. Ez merőben új forgatókönyv, amelyet nyilvánosan is az oroszok tudomására hozott – ebből az következne, hogy mégsem a Mol-lal egyeznének meg az oroszok.
Vulin jelenleg a Szocialisták Mozgalma párt alapítójaként szerepel, korábban Szerbia miniszterelnök-helyettese, védelmi minisztere és belügyminisztere volt. 2024. január 30-án Vlagyimir Putyin orosz elnök Barátság Renddel tüntette ki. Vulin szerint, ha a szükség úgy kívánja, a cég szerb kézbe kerülhet, így nem Magyarország vagy más kezébe jutna, és az ország maga rendelkezhetne ezzel az erőforrással.
Korábban egészen szeptember végéig úgy tűnt, hogy már csak az amerikai jóváhagyást kell megszerezni a Mol–NIS felvásárláshoz, mivel a szerb és az orosz pozitív szándékban nem jelentettek be változást. A mostani fejlemények azonban új helyzetet teremtettek.
