Naperőmű-piacon új korszak: tárolni is kell az áramot

által Mate
Naperőmű-piacon új korszak: tárolni is kell az áramot

Új korszak a magyar naperőmű-piacon: elindult az ország legnagyobb hibrid erőműve

Hódmezővásárhelyen megkezdte működését a Solar Markt Csoport 70 megawattos naperőműve, amelyhez 40 megawatt teljesítményű, 80 megawattóra kapacitású akkumulátoros energiatároló kapcsolódik. A létesítmény jelenleg Magyarország legnagyobb működő hibrid erőműve. A beruházás nagyságrendileg 28 milliárd forintból készült el, állami átvételi támogatás és közvetlen költségvetési forrás nélkül, éves termelése átlagosan 105 gigawattóra lehet.

A projekt elsősorban nem a névleges teljesítménye miatt jelentős. A beruházók – köztük a Green Cloud és a Sungrow – arra keresték a választ, hogyan lehet több időjárásfüggő termelőt úgy csatlakoztatni a rendszerhez, hogy közben a hálózat kapacitása véges, a termelés pedig jellemzően ugyanazokban az órákban ugrik meg. A hódmezővásárhelyi rendszer ezért nem pusztán termel, hanem tárolja és időben eltolja az energia egy részét.

A Solar Markt számítása szerint az erőmű az 50 megawattos hálózati csatlakozási pontra vetítve 35–40 százalékkal hatékonyabban használja ki a rendelkezésre álló kapacitást, mint a hazai naperőművek átlaga. Az átadón Márki-Zay Péter polgármester és Ferenczi Gábor országgyűlési képviselő is az energiatárolás, a megújuló termelés és a hálózati fejlesztések jelentőségét emelte ki.

Mormer Miklós, a Solar Markt Csoport technológiai igazgatója szerint az erőművet tudatosan nagyobbra építették annál, mint amekkora teljesítményt a csatlakozási ponton minden pillanatban ki tudnak táplálni. Maximális termelés közelében mintegy 6 megawatt olyan többlet keletkezhet, amelyet akkumulátor nélkül le kellene szabályozni. A rendszer ehelyett felismeri a helyzetet, és az energiát a tárolóba irányítja.

A 80 megawattórás tároló nyolc blokkból, összesen 16, egyenként csaknem 41 tonnás konténerből áll. Két óra alatt a teljes eltárolt energiamennyiséget vissza tudja táplálni a hálózatba, emellett a MAVIR számára rendszerszintű kiegyenlítő szolgáltatásokat is nyújthat.

A projekt technológiai filozófiája abban is eltér a korábbi gyakorlattól, hogy nem a lehető legalacsonköltségű megoldásból indultak ki, hanem azt vizsgálták, milyen műszaki megoldás biztosít húszéves időtávon magasabb termelést és nagyobb üzembiztonságot. A napelemeket mozgató napkövető rendszer januári hóesés idején érzékelte a havat, és olyan helyzetbe fordította a paneleket, hogy azok megtisztuljanak.

A tartószerkezet körülbelül 170–180 kilométer/órás szélterhelést is elvisel, nagy vihar esetén a rendszer automatikusan védekező pozícióba állítja a sorokat. A fizikai berendezések mellett egyre nagyobb szerepet kap a szoftveres optimalizálás: a tervezés során öt centiméterenként lehetett változtatni a napelemsorok közötti távolságot, és összehasonlítani annak hatását.

A mesterséges intelligencia több ponton is megjelenik: a rendszerhez digitális ikerpár tartozik, amely folyamatosan figyeli a telephely körülményeit. A napkövetés soronként képes meghatározni az optimális pozíciót, részben annak alapján, hogy az egyik sor mennyire árnyékolná le a mögötte lévőt. A legújabb fejlesztés az elektromos jelekből próbálja megállapítani, mi történik egy adott panellel vagy panelsorral – a technológiai igazgató ezt EKG-hoz hasonlította. Jelenleg 32 különböző mintázat felismerésén dolgoznak.

A jelenlegi tároló a váltakozó áramú oldalon kapcsolódik a rendszerhez. A következő technológiai lépcső a DC-oldali tárolás lehet, amellyel a mostani mintegy 6 megawatt helyett akár 20 megawatt olyan termelést is meg lehetne fogni, amely egyébként elveszne. Az erőművet már úgy készítették elő, hogy később további tárolókapacitás kapcsolódhasson hozzá.

A hibridizáció másik iránya, hogy egyetlen csatlakozási ponton több termelőtechnológia működjön. Mécs Imre, a Solar Markt Csoport elnöke szerint egy korszerű magyarországi naperőmű nagyjából 2000 órában képes jelentősen termelni évente, nap- és szélenergia kombinálásával ez akár mintegy 4300 órára emelkedhet. A szélerőmű egyelőre fejlesztési lehetőségként jelent meg, nem bejelentett beruházásként.

Ezt is kedvelheted