Üzemanyagadó-csökkentés Ausztriában: Christian Stocker meghirdette a „Trumpfláció” elleni harcot
Az osztrák kormány terve szerint októberben és novemberben literenként mintegy 12,2 centtel csökkenhet a benzin és a gázolaj ára. Christian Stocker kancellár az intézkedést az általa „Trumpflációnak” nevezett drágulással indokolja, vagyis azzal, hogy szerinte Donald Trump amerikai elnök politikája hajtja felfelé az üzemanyagárakat, így az inflációt és a megélhetési költségeket.
Az újabb adócsökkentés részletszabályairól az osztrák parlament alsóháza hétfőn rendkívüli ülésen tárgyalhat. A felsőház pedig egy nappal később veszi napirendjére az ásványolajadóról szóló törvény módosításáról szóló javaslatot.
A tervezett intézkedés két elemből áll, az osztrák kormány egyrészt literenként 6,7 centtel mérsékelné az ásványolajadót, másrészt 3,5 centtel szorítaná le az olajipari árrést. Az alacsonyabb nettó ár miatt az áfa összege is csökken, így a kormány számításai szerint a teljes könnyítés meghaladhatja a 12 centet literenként, ráadásul a gázolaj esetében az adó ezzel az uniós minimumszintre süllyedne.
Ugyanakkor az, hogy ebből pontosan mennyit éreznek majd az autósok a kutakon, a következő hetek piaci ármozgásaitól is függ.
Ausztria már hónapok óta beavatkozik az üzemanyagpiaci folyamatokba, ugyanis a kormány még tavasszal olyan mechanizmust vezetett be, amely az ásványolajadó csökkentésével és szükség esetén az árrések korlátozásával próbálja tompítani a drágulást. Április és szeptember között folyamatosan csökkentették az üzemanyagok adóját: áprilisban még 5 centet faragtak le literenként, az ezt követő hónapokban átlagosan 1,7 centet. Az intézkedések szeptemberig mintegy 100 millió euró adóbevétel-kiesést okoztak az osztrák költségvetésnek.
Szeptemberben a benzin és a dízel ásványolajadója egyaránt 1,9 centtel volt alacsonyabb a normál szintnél. Az alapadó Ausztriában literenként 48,2 cent a benzinnél és 39,7 cent a dízelnél.
Egyre nagyobb a különbség az osztrák és a német benzinkutak árai közt
A különbség különösen látványos Németországgal összevetve, ahol literenként 65,45 cent energiaadó terheli a benzint, a dízelt pedig 47,04 cent. A benzinnél tehát már a fix üzemanyagadóban több mint 19 centes különbség adódik a két ország között.
Erre jönnek rá a szén-dioxid-kibocsátáshoz kapcsolódó terhek, majd a forgalmi adó: Ausztriában 20, Németországban 19 százalék. Az alacsonyabb osztrák ásványolajadó így önmagában is jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az osztrák töltőállomásokon kedvezőbb árakkal találkozhatnak az autósok.
Az árkülönbséget ugyanakkor nem kizárólag az adóztatás okozza, ugyanis számít a kőolaj beszerzési ára, a finomítás, a szállítás, a piaci verseny és az olajvállalatok árrése is.
Thomas Puls, a kölni Német Gazdasági Intézet szakértője a Bildnek arra is felhívta a figyelmet, hogy a mediterrán országok részben kedvezőbb helyzetben vannak, mert jelentős mennyiségű kőolajat szereznek be Észak-Afrikából. Az Olaszországból induló vezetékek ráadásul Ausztria mellett Bajorország ellátásában is szerepet játszanak.
Az osztrák kormány már tavasszal azzal indokolta az üzemanyagpiaci beavatkozást, hogy az állam és a piaci szereplők se tehessenek szert rendkívüli többletbevételre az energiapiaci áremelkedésből. Az akkori csomag az adócsökkentés mellett lehetőséget teremtett az üzemanyagpiaci árrések ideiglenes korlátozására is.
