A mélybe rántották a Richtert, zuhan az OTP és a Mol is
Nagyot esett a BUX kedden. A blue chipek közül a legnagyobb pofont a Richter kapta, és a Magyar Telekom úszta meg a napot a legkisebb veszteséggel.
Vegyesen teljesítettek kedd délután a globális tőzsdék az Atlanti-óceán mindkét partján, az Egyesült Államokban a Nasdaq volt az üde folt 0,3-0,4 százalékos emelkedéssel nem sokkal a magyar tőzsdezárás előtt, míg a vén kontinensen a DAX és még inkább a francia CAC 40 tartotta a zászlót a magasba. A trend azonban lefelé mutatott, miközben az olajárak is felfelé araszoltak a délelőtti áresés után.
A meghatározó tőzsdéket a mesterségesintelligencia-szektor újbóli fellendülése, a közel-keleti geopolitikai feszültségek enyhülése miatti olajáresés, majd a kisebb trendforduló, valamint a jegybankok szigorú kamatpolitikája mozgatta. A piacokon erős kettősség volt megfigyelhető: miközben a technológiai óriások rekordközelbe húzták a főbb indexeket, a hagyományos szektorok a magas kamatkörnyezet nyomása alatt álltak.
A magyar tőzsdén – MI-cégek híján – az utóbbi hatás érvényesült, megspékelve a jegybank bejelentéseivel, melyek a szigorúbb monetáris politika felé mutatnak.
A pesti börze vezető indexe, a BUX 1,1 százalékkal csökkent, 151 343 pontra. Az azonnali részvényforgalom meghaladta a 26,4 milliárd forintot.
A blue chipek közül az OTP 0,8 százalékkal, 45 850 forintra esett. A Mol kurzusa 1,3 százalékkal gyengült, 5 110 forintra. A Richter volt a nagy vesztes kedden, a záróára 2,3 százalékkal, 12 600 forintra zuhant. A Magyar Telekom viszont csupán 0,2 százalékkal került lejjebb, és 2 548 forinton búcsúzott a kereskedéstől.
A magyar deviza is veszített erejéből a hét második kereskedési napján. Az euró jegyzése 0,2 százalékkal, 362,45 forintra emelkedett a bankközi devizapiacon, holott a jegybank bejelentései kedvezőek a magyar devizára nézve, s 15 óra után volt is egy kisebb forinterősödés.
