Hamarosan jönnek az új uniós adók – António Costa körútja után világosabb a kép
Az Európai Tanács elnöke szerint a tagállamok nagyobb valószínűséggel támogatják az új uniós adókat, ha azok olyan bevételeket teremtenek, amelyeket a nemzeti kormányok jelenleg még nem szednek be. António Costa a 25 fővárost érintő körútja után ismertette, mire jutott a költségvetési tárgyalások egyik legnehezebb kérdésében.
Ez alapvetően határozza meg, hogy az uniós kormányok képesek lesznek-e az év végéig megállapodni a következő hétéves költségvetésről – még a 2027-es franciaországi, olaszországi, spanyolországi és lengyelországi választások előtt –, anélkül, hogy csökkentenék az új prioritásokra szánt kiadásokat, vagy nagyobb hozzájárulást kérnének a tagállamoktól.
„Ha nem hozunk létre új saját forrásokat, akkor több pénzt kell kérnünk a tagállamoktól. Tudjuk, hogy a nemzeti hozzájárulásokat ésszerű határok között kell tartanunk. Ehhez hiteles, új saját forrásokból álló csomagra van szükségünk” – mondta Costa. A lehetőségek közül néhányat – például a dohánytermékekre kivetett adót – a tagállamok vitatnak, mivel szerintük ezek már jelenleg is beszedett nemzeti bevételeket csapolnának meg. Az újabb termékekre, például a vape-ekre és az e-cigarettákra azonban sok országban még nem vetnek ki adót.
„Nem mindegy, hogy ugyanazt vagy valami mást adóztatunk. Ha valami másról van szó, akkor az valóban új pénz. Ez pedig azt jelenti, hogy könnyebb megállapodást elérni” – mondta erről Costa, aki szerint a végén egy olyan csomagra van szükség, amelyben minden tagállam számára kellő egyensúly érvényesül.
Pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben a dohány- és nikotintermékek új jövedékiadó-mértékeit rögzítő törvénymódosítás, amely november 1-jén lép hatályba. A pénzügyminiszter elmondta: a cigaretta esetében a jövedéki adó emelése 9, a hevített dohány esetében 25, a finomra vágott fogyasztási dohány esetében 26 százalék lesz. A végső fogyasztói árnál a cigarettánál 5, a hevített dohánytermékeknél mintegy 10 százalékos emelkedés várható.
Az ír kormány, amely az EU Tanácsának soros elnökségét tölti be, októberre új tárgyalási csomagot készít elő. Az Európai Bizottság eredeti javaslata öt új bevételi forrást tartalmazott, amelyek évente együttesen több mint 60 milliárd eurót hoznának az uniós költségvetésnek. A kormányok azonban ellenálltak az aránytalanul nagy terheket jelentő lehetőségeknek.
A kevésbé népszerű elképzelések között szerepel a CORE néven ismert vállalati adó, amelyet Németország és más országok elleneznek, valamint a szennyező vállalatoktól származó bevételek uniós költségvetésbe irányítása, amelyet Lengyelország és más kelet-európai országok utasítanak el. Az Európai Parlament további bevételi forrásokat javasolt a kriptovalutákra, az online szerencsejátékokra és a nagy digitális vállalatokra kivetett adók formájában.
Costa szerint a kriptovalutákra kivetett adó különösen jó lehetőség, mivel a tagállamok jelenleg nem adóztatják ezt a szektort. A digitális adót összetettebbnek nevezte, mivel a kormányok megosztottak annak kialakítását és hatályát illetően. A végeredmény attól is függene, hogy az adó a vállalatokra, a fogyasztókra vagy a reklámokra terjedne-e ki.
Az új bevételekről szóló vita szorosan összefügg a költségvetés nagyságáról folyó vitával. Ciprus elnöksége idején 32 milliárd euróval csökkentették az Európai Bizottság eredeti javaslatát, Írország várhatóan ismét módosítja majd az összeget, Németország és más kormányok pedig több százmilliárd eurós csökkentést szorgalmaznak.
Costa arra figyelmeztetett, hogy az uniós prioritásokra fordított kiadások csökkentése ellenállást válthat ki. „Ki akar csökkenteni a védelemre fordított kiadásokból? Senki. Ki akar csökkenteni a versenyképességre fordított kiadásokból? Senki. Ki akar csökkenteni a mezőgazdaságra fordított kiadásokból? Senki” – sorolta. Hozzátette: minden vezető, akivel beszélt, elkötelezett amellett, hogy az év végéig megállapodás szülessen, így a következő költségvetés 2028. január 1-jén hatályba léphessen.
