Napelemek: fontos határidő jár le, családok ezrei kerülhettek bajba
Több ezer család kerülhet kilátástalan helyzetbe, mert két héten belül lejár az a határidő, ameddig el kell számolniuk az állami támogatással megvalósított napelemes beruházásaikkal. Sok projekt azonban nem készült el, mert a kivitelező vállalkozás időközben csődbe ment, felszámolás alá került vagy egyszerűen elérhetetlenné vált.
Több mint négy éve hirdették meg uniós forrásból a Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva elnevezésű pályázatot. A programban a családok gyakorlatilag ingyen juthattak napelemhez, bizonyos esetekben pedig akkumulátoros tárolóhoz is. A projektek befejezésének és elszámolásának határideje szeptember végén lejár.
Szilágyi László, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke arról tájékoztatott, hogy a támogatott háztartásoknak a következő két hétben be kell fejezniük a telepítéseket, valamint az elszámoláshoz szükséges adminisztrációt is el kell végezniük. Sok családnál azonban nem sikerült lezárni a beruházást, mert a kivitelező vállalkozás megszűnt, csődbe ment vagy felszámolás alá került.
Az alelnök példaként említett egy olyan esetet, amelyben a napelemes rendszer ugyan elkészült, az akkumulátoros tárolót azonban már nem szerelték fel. A kivitelező elérhetetlenné vált, és időközben a pályázati regisztrációs listáról is törölték.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a teljesítési igazolást a kivitelezőnek kellene aláírnia. A dokumentum nélkül a beruházás nem tekinthető befejezettnek, ezért az érintett családok önhibájukon kívül nem tudják lezárni a pályázatukat.
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség megkereste a programot kezelő Nemzeti Fejlesztési Központot, amely arról tájékoztatta a szervezetet, hogy lejárt a mandátuma, így már a kormánynak kell döntenie arról, miként lehet segíteni a bajba került háztartásoknak.
Az érintettek attól tartanak, hogy nemcsak befejezetlen maradhat a beruházásuk, hanem még a pályázathoz kapcsolódó előlegeket is visszakövetelhetik tőlük. Ez különösen súlyos helyzetet teremthet, mivel az összeget nem a családok, hanem közvetlenül a kivitelezők kapták meg, amelyek közül több azóta megszűnt. Egyes háztartások ezért attól félnek, hogy végül akár a már felszerelt napelemes rendszert is elbonthatják, miközben olyan támogatási összeget kellene visszafizetniük, amelyhez valójában soha nem jutottak hozzá.
A szövetség beadvánnyal fordult a kormányhoz, amelyben konkrét javaslatokat tett a kialakult helyzet rendezésére. A szervezet szerint olyan megoldásra van szükség, amely lehetővé teszi a félbemaradt beruházások befejezését, illetve megakadályozza, hogy a kivitelezők hibája miatt a támogatott családokat érje pénzügyi veszteség.
Napokon belül bejelentés várható az Otthoni Energiatároló Programról is. A program pályázóinak és lehetséges kivitelezőinek egy része hónapok óta nem kap értesítést a pályázata állapotáról. Ha azonban majd telepíthetik a programban megpályázott berendezéseket, azzal már egy országos jelentőségű, decentralizált lakossági óriásakkumulátor jönne létre.
