Magyar Péter Békemenetet szervez, átvenné a Fidesz rendezvényét

által Mate
Magyar Péter Békemenetet szervez, átvenné a Fidesz rendezvényét

Békemenetet szervezne a Tisza Párt – Magyar Péter Pécsen élcelődött a Fidesz rendezvényén

Magyar Péter Pécsen folytatta országjárását, ahol a Tisza helyi országgyűlési képviselőivel együtt állt színpadra. A miniszterelnök felidézte korábbi baranyai látogatásait, beszélt kormánya első hónapjairól, reagált Orbán Viktor korábbi jóslatára, majd a Békemenet Tisza Párt általi megrendezéséről is beszélt.

A kormányfő pécsi beszédében azt hangoztatta, hogy a választás után sem szabad megszakítani a közvetlen kapcsolatot az emberekkel. Úgy fogalmazott, Pécsen és Baranyában is otthon érzi magát, ám ezt az egész országra érti. „Én itt vagyok otthon, közöttetek” – mondta.

Magyar Péter szerint többen óvták attól, hogy a választás után néhány hónappal ismét országjárásba kezdjen, ő azonban úgy véli, éppen erre van szükség. Szavai szerint szokatlannak tűnhet, hogy egy kormány a választás után néhány hónappal ismét személyesen találkozik az emberekkel, mert erre hosszú ideje nem volt példa.

A miniszterelnök felidézve Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta: elődje azt jósolta, hogy a Tisza-kormány 133 nap alatt megbukik. „133 napja vagyok miniszterelnök, és nem érzem itt Pécsen, hogy megbuknánk. Bár holnap reggelig még nagyon sok minden történhet” – mondta Magyar Péter.

A kormányfő ezt követően kitért a Civil Összefogás Fórum által kitalált és hosszú éveken át rendszeresen megrendezett Békemenetre is. Magyar Péter azzal élcelődött, hogy a Fidesz rendezvénye szerinte vagy az érdeklődés, vagy a közpénz hiánya miatt maradhat el. „Lehet, hogy ez ilyen Végemenet lesz. Vagy Mégsemenet. Vagy Lejtmenet” – fogalmazott.

Felidézte azt is, hogy Pécsen már a március 15-i rendezvény előtt is szóba került a Békemenet. Hozzátette, Ruff Bálinttal arról beszélgettek, hogy akár a Tiszának kellene megszerveznie egy „valódi Békemenetet”.

Magyar Péter elmondása szerint ennek időpontja október 23. lehetne, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára emlékezik az ország. A miniszterelnök szerint az idei október 23. különösen fontos lesz, mert a kerek évforduló miatt világszerte nagy figyelem irányul majd az 1956-os magyar forradalomra.

Ezt is kedvelheted