Bóka János a 2027-es költségvetés teljes visszavonását követeli
A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza-kormány 2027-es költségvetési javaslata megszegi a választási ígéreteket, és jelentős többletterheket ró a családokra, a nyugdíjasokra és a vállalkozásokra. Bóka János hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter miniszterelnök és kabinetjének tagjai a tervezet benyújtása előtt sokat beszéltek a tervezett intézkedésekről, a konkrét számok nyilvánosságra kerülése óta azonban hallgatnak. Álláspontja szerint a tervezet jelen formájában a teljesítményt és a munkát büntető, tipikus baloldali költségvetés.
Huszonhat adóemelés, visszaeső beruházások
A frakcióvezető szerint a költségvetéshez kapcsolódó törvénymódosítások 26 adóemelést vagy új adónem bevezetését tartalmazzák. Egyebek mellett emelkedik a társasági adó, az innovációs járulék, a kiskereskedelmi különadó, a biztosítási adó, a reklámadó, a jövedéki adó és a cégautóadó, valamint új szén-dioxid-adót vezetnek be. Bóka János rámutatott: az adóemelések visszafogják a beruházásokat, tőkekiáramlást idézhetnek elő, és munkahelyek megszűnéséhez vezethetnek. A béremelések értékét pedig az adóváltozások, valamint az élelmiszer- és üzemanyagárak emelkedése csökkentheti.
Elmaradó nyugdíjrészlet és dráguló élelmiszerek
A frakcióvezető kifogásolta a 14. havi nyugdíj második heti részletének elmaradását, ami számításaik szerint átlagosan 66 ezer forint kiesést jelent az időseknek. Bóka János kiemelte, hogy a költségvetés nem számol a védett üzemanyagárak visszaállításával, a kormány pedig megszüntetné az élelmiszerek árréskorlátozását, ami szerinte újabb drágulást idézhet elő. Bejelentette, hogy a Fidesz kezdeményezi a 2027-es költségvetési javaslat visszavonását, és csak olyan tervezetet támogatna, amely adócsökkentést, a vállalkozások ösztönzését és érdemi béremelést tartalmaz.
930 milliárd forintos többletadó-teher a vállalkozásokon
Palóc André fideszes országgyűlési képviselő a 2027-es költségvetés részleteit ismertetve aláhúzta: a büdzsé mintegy 930 milliárd forintos többletadó-terhet ró a vállalkozásokra, ami visszafoghatja a béremeléseket és a beruházásokat, valamint munkahelyek megszűnéséhez vezethet. Kiemelte, hogy a jelenleg 138 ezer katás adóterhe 2027-ben 50, 2028-ban pedig már 100 százalékkal emelkedik, ami utóbbi esetben évi 300 ezer forintos többletkiadást jelent.
Lassuló béremelkedés, elmaradó minimálbér-emelés
A képviselő szerint a bruttó átlagkeresetek növekedési üteme az idei 9 százalék feletti szintről jövőre 5,6 százalékra lassulhat, szemben az elmúlt öt év 12,5 százalékos átlagával. A minimálbérrel kapcsolatban felidézte Magyar Péter korábbi ígéretét, amely szerint 2027-re megdupláznák a 2024-es összeget. Palóc számításai szerint ez több mint 533 ezer forintos bruttó minimálbért jelentene, amitől a jelenlegi bértárgyalásokon körvonalazódó emelés jelentősen elmarad.
Lakástámogatások és hitelek átalakítása
A lakástámogatások átalakításáról elmondta, hogy egy 50 millió forintos, 25 éves futamidejű lakáshitel havi törlesztőrészlete az Otthon Start megszüntetése után 55 ezer forinttal, 292 ezer forintra emelkedhet használt lakás vásárlásakor. A közszolgálati dolgozók esetében az évi egymillió forintos lakhatási támogatás csökkentése miatt a korábbi 153 ezer forintos havi teher csaknem megduplázódhat. Palóc André hozzátette, hogy a munkáshitel támogatási kerete kevesebb mint felére, a diákhitelé több mint harmadával csökken, és a babaváróra is kevesebb forrás jut.
Kedvezmények szűkülése, visszavágott külhoni támogatások
Az anyák szja-mentességének korlátozása kapcsán közölte: egy negyven év feletti, bruttó 400 ezer forintot kereső anya havi 60 ezer, egy 500 ezer forintot kereső pedig 75 ezer forintnyi, korábban kilátásba helyezett adókedvezménytől eshet el. A képviselő a külhoni magyarok támogatásának csökkentését is bírálta. Közlése szerint a Bethlen Gábor Alap költségvetését több mint negyedével, a Határtalanul programét pedig 9 milliárdról 2 milliárd forintra vágják vissza.
Arányos nyugdíjemelést sürget a Fidesz
Újságírói kérdésre Bóka János a Tisza-kormány sávos nyugdíjemelési tervét is bírálta. A frakcióvezető szerint a Fidesz támogatja az alacsony összegű nyugdíjak emelését, de igazságtalannak tartja, hogy a magasabb nyugdíjban részesülők kimaradjanak az arányos emelésből. Hangsúlyozta, hogy a nyugdíj biztosítási alapú ellátás, amelynek összege a ledolgozott évekhez és a befizetett járulékokhoz igazodik. Álláspontja szerint a nyugdíjemelésnek arányosan valamennyi nyugdíjasra ki kellene terjednie, amire a 14. havi nyugdíj fokozatos kiterjesztése megfelelő megoldást jelentett volna.
