Budapestiek tüntetnek: több rendőrt és szigorúbb szabályokat akarnak

által Mate
Budapestiek tüntetnek: több rendőrt és szigorúbb szabályokat akarnak

Utcára vonulnak a budapestiek: állandó rendőri jelenléte akarnak a főcsomópontoknál – a palackgyűjtés és a lakáskiadás szabályain is szigorítanának

Civilek tartanak demonstrációt a fővárosban a jobb közbiztonságért. Szerdán 17 órától demonstrálnak Budapest VIII. kerületében, a Horváth Mihály téren.

A szervezők szerint az elmúlt években jelentősen romlott a főváros közbiztonsága, ezért konkrét intézkedéseket várnak a döntéshozóktól. A Civil demonstráció a jobb közbiztonságért című felhívásban azt írják: a lakók egyre gyakrabban szembesülnek kerékpár- és rollerlopásokkal, társasházi betörésekkel, valamint tudatmódosító szerek hatása alatt álló, garázda emberekkel az utcákon és a tömegközlekedési eszközökön. A felhívás szerint egyes belvárosi közterületeken rendszeressé vált a kábítószer-kereskedelem és a szerhasználat, a járókelőket pedig zaklatások érik.

A szervezők úgy látják, sokan sötétedés után félnek az utcára lépni, bizonyos környékeken pedig már nappal is veszélyben érzik magukat. A problémák lehetséges okai között említik a szociális és gyermekvédelmi rendszer leépülését, valamint a palackok betétdíjának bevezetését is. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a lakosság elsősorban megoldásokat vár.

A fővárosban élők hónapok óta szembesülnek azzal, hogy az utcára kihelyezett szemeteseket az 50 forintos palackok és üvegek után kutatva feltúrják. Sőt, a társasházak kapuit is bedöntik, hogy a szemetesekhez hozzáférjenek.

A probléma miatt egyre több önkormányzat szólal fel, és a kormányhoz is érkeznek jelzések arról, hogy újra kell gondolni a visszaváltási rendszer működését. A kerületi vezetők közölték: a gondot nem elsősorban a környéken élő, általuk ismert hajléktalanok okozzák, hanem azok a csoportok, amelyek az ország más részeiről kifejezetten gyűjtögetés céljából utaznak Budapestre. A polgármesterek szerint számos esetben az így szerzett pénzt kábítószerre költik.

Napokon át gyűjtötték az aláírásokat az újlipótvárosiak a közbiztonság javításáért: az íveket a kerület több boltjában és vendéglátóhelyén is alá lehetett írni. Az aláírásgyűjtés egyik szervezője is csatlakozik a szerdai demonstrációhoz, és felszólal az eseményen.

A demonstráció célja, hogy megfogalmazzák a döntéshozókkal szembeni elvárásaikat, és elérjék, hogy Budapest belvárosában minden törvénytisztelő polgár biztonságban érezhesse magát. Petíciójukat a rendezvényt követően a belügyminisztériumhoz is eljuttatják. A belváros közbiztonságának javítását célzó petíció a következő követeléseket tartalmazza:

Általános rendvédelmi bérrendezés.

Állandó rendőri jelenlét biztosítása a problémás belvárosi helyszíneken, köztük a Blaha Lujza téren, a Nyugati téren, a Rákóczi téren, a II. János Pál pápa téren és az Oktogonon.

Gyalogos járőrök jelenlétének biztosítása Budapest belső kerületeiben, éjszaka is.

Az V–IX. kerületi rendőrkapitányságok létszámának legalább 500 fővel történő bővítése.

Határozott rendőri fellépés a belvárosi kábítószer-terjesztőkkel és -fogyasztókkal szemben.

Az üvegpipák árusításának jogszabályi tilalma.

A dohányboltok feletti önkormányzati hatáskör visszaállítása.

A magánlaksértés jogszabályi tényállásának egyértelműsítése, hogy a társasházak közös területeire történő jogosulatlan behatolás károkozás nélkül is bűncselekménynek minősüljön.

A Bubi kerékpárok használatának fokozott ellenőrzése annak megakadályozására, hogy kábítószer-terjesztő csoportok használják azokat.

Az önkormányzati rendészetek jogköreinek bővítése.

A rövid távú szálláskiadás szabályozásának felülvizsgálata és a bérbeadók hatékony anyagi felelősségre vonásának biztosítása, ha a lakáskiadással összefüggésben sérül egy társasház biztonsága.

A felhívás szerint a társadalmi problémák kiváltó okainak kezelése mellett azonnali közbiztonsági intézkedésekre is szükség van. A szervezők elsősorban rendészeti fellépést sürgetnek, mert úgy vélik, a személyes és vagyoni biztonságot fenyegető helyzetek miatt egyre türelmetlenebbek a lakók.

„Budapest többet érdemel” – fogalmaznak a felhívásban. A rendezvényre mindenkit várnak, aki szeretné felhívni a figyelmet a közbiztonsági problémákra, és eljuttatná a belvárosban élők hangját a döntéshozókhoz.

Ezt is kedvelheted