Régi cél, de új indok az európai energetika területén
Az elmúlt évtized második felében csúcsosodott ki az ESG és a megújuló energiaforrások narratívája, amelyet főként Európában szigorú uniós szabályozás is kísért. A vezető uniós intézmények komoly nyomást gyakoroltak a kontinens vállalataira, többek között kötelezővé tették a fenntarthatósági jelentések készítését, valamint szorgalmazták a zöld energia alkalmazását és térnyerését.
Ez az ideológia a pénzügyi piacokon is eluralkodott, ami az ESG-alapok hatalmas népszerűségében is tetten érhető volt. Ezt követően a Covid-19, majd kiváltképp a 2022-es energiakrízis rávilágított arra, hogy sem Európa energetikai ellátottsága, sem az ESG-alapok nem voltak felkészülve egy ilyen jelentősen átalakuló gazdasági környezetre. Az EU Oroszország irányú energetikai függősége komoly sokkot okozott a térségben, rávilágítva a kockázatokra, míg az ESG-alapok a védelmi ipar és a fosszilis energetikai cégek fellendüléséből semmit sem profitáltak, hiszen ezeken a területeken nulla kitettséggel rendelkeztek, így érdemben alulteljesítették a benchmarkokat.
Az elmúlt években az EU jelentős erőfeszítéseket tett az orosz energiafüggőség leépítésének területén, ami elsősorban az amerikai és közel-keleti LNG irányába terelte az országokat és a vállalatokat. Ezt követően érkezett el 2026 februárja, amikor ismét rá kellett jönnie Európának, hogy ugyan az orosz kitettség csökkent, de a kontinens energiaellátása továbbra sem túl stabil. Az elmúlt években elsősorban az orosz függőség csökkentésére összpontosultak az erőfeszítések, nem pedig a teljes külső kitettség és az energiaellátás körüli kockázatok enyhítésére.
Az aktuális geopolitikai konfliktusok egyik legnagyobb kárvallottja továbbra is az öreg kontinens, és az átalakulóban lévő globális rend és erőviszonyok arra utalnak, hogy az ilyesfajta rendkívüli események nemhogy enyhülnének, de akár egyre gyakoribbá is válhatnak. Ez ismét felerősíti azt a narratívát, hogy Európa energiaellátását nem elég Oroszországtól függetlenné tenni, hanem minden jelentős külső kitettség – például a Közel-Kelet vagy az USA – súlyát is csökkenteni szükséges, azaz még jobban kell diverzifikálni, hiszen nem tudható előre, hogy mikor és melyik irányból érkezhet a következő sokk.
Felmerül a kérdés, hogy hogyan tovább, hiszen Európában a tagállamok nem dúskálnak a fosszilis nyersanyagokban, nem véletlenül alakult ki az erős energiaimport-igény a térségben. Itt térünk vissza a zöld energia kérdésköréhez. A 2022-es energiaválság óta globális szinten visszaesett a zöld energia iránti törekvések mértéke, amit többek között az amerikai republikánus kormányzat ideológiája is tovább erősített. Az idei eseményeket követően pedig Európának nem sok választási lehetősége maradt, amennyiben komolyan gondolja az energiafüggetlenség kialakítását.
A legjobb és talán az egyetlen megoldás az önellátás tekintetében a megújuló energiaforrások minél nagyobb és hatékonyabb kiaknázása – természetesen az atomenergiát túlmenően, de az csak hosszabb távon jelenthet megoldást. A korábbi törekvéseknek hála egészen jó befektetési lehetőségek rajzolódnak ki Európában ezen a területen. Itt nem csupán az olyan hagyományos közművállalatokra gondolhatunk, mint az RWE, az Iberdrola, az Engie, az Enel vagy az E.ON, amelyek nagy volumenű megújuló energetikai portfólióval rendelkeznek, és elkötelezettek annak növelésében, hanem egy teljes értékláncot felölelő lehetőségre. Ebbe a körbe tartozhatnak az energetikai hatékonyság területéhez tartozó vállalatok, például a Siemens Energy vagy a Schneider Electric, illetve a megújuló energiaforrásokhoz köthető infrastruktúrát biztosító vállalatok, mint a Vestas Wind Systems vagy a Prysmian.
Az európai energetikai átmenet sikeres megvalósítása természetesen rendkívül idő- és tőkeigényes, és sok tényezőtől függ. Ugyanakkor, ha a tagállamok és az Európai Unió elkötelezett az etikai függetlenség kialakításában, úgy a megújuló energiaforrások kiaknázása ismét a legmeghatározóbb irányok közé kerülhet.
