MNB: hónapok után kézifék a kamatcsökkentésben

által Mate
MNB: hónapok után kézifék a kamatcsökkentésben

MNB: itt a döntés, Varga Mihályék több hónap után behúzták a kéziféket

Nem változtatott az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, amely három hónap sorozatos, 25 bázispontos kamatvágása után a mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó rátát. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak, az elemzők is a kamattartást várták a Varga Mihály vezette testülettől.

A monetáris tanács legutóbbi ülésén 25 bázisponttal 5,5 százalékra vágta vissza az alapkamatot. Noha a nyári hónapokban több, monetáris politikai szempontból kedvező adat látott napvilágot, és a forint árfolyama is viszonylag stabilan alakult, az iráni háború eszkalációja új helyzetet teremtett. Augusztus közepére kifulladtak az iráni béketárgyalások, ami hónapok óta nem látott energiaárszinteket eredményezett, megállásra kényszerítve az MNB-t.

A kamatdöntést megelőzően nyilatkozó elemző, Regős Gábor szerint ugyan a legutóbbi, 1,3 százalékos inflációs adat önmagában indokolná az újabb kamatvágást, ezúttal a piaccal szembemenne egy ilyen döntés. A forintra kifejezetten nagy nyomás hárult az utóbbi hetekben, amit csak egy szokatlan jegybanki kommunikáció volt képes kezelni. Szeptember 2-án 371,69 forint/euróig gyengült a forintárfolyam, majd szeptember 3-án egy hír kapcsán arról lehetett olvasni, hogy szeptemberben nem várható kamatcsökkentés, ráadásul a jegybank vizsgálja, hogy 3 százalékról 2,5 százalékra csökkentse az inflációs célt. Az értesülések valóságtartalma kérdéses, mindenesetre a forint korrigálni tudott az ingatag nemzetközi környezet ellenére is.

Regős Gábor szerint két, egymással összefüggő tényező miatt sem számított további lazításra: az egyik a forintárfolyamban megjelent nagyobb volatilitás és néha nagyobb gyengülés, illetve a világpiaci energiaárak elszabadulása. Az energiaárak közül bár az olajról esik több szó, amelynek ára ismét 108 dollárig emelkedett a múlt héten, az elemző szerint nem ez jelenti a nagyobb bajt, hanem a földgáz ára. Ez mostanában 80 euró/MWh körül mozog, ami a háború előtti árnak nagyjából a háromszorosa. Ráadásul a gázbeszerzések jelentős része előre rögzített áron történik, a fix áras szerződések jelentős része október 1-jén fordul, ezért a magas árszint a lehető legrosszabb időpontban következik be. Az energiaárak alakulása mindenképp kockázatot jelent az MNB számára, így leginkább ez mozgatja a forintot, és a márciusihoz hasonlóan most is emiatt maradt el a kamatcsökkentés. Az új jegybanki vezetés kimondott célja a stabilabb árfolyam, így az sejthető, hogy ha nagyobb gyengülés indulna be, akkor ismét tennének ellene.

A szeptemberi lazítás ellen szól a nemzetközi kamatkörnyezet is. A Fed múlt héten 25 bázisponttal emelte az alapkamatot, azt megelőzően pedig szeptember 10-én az EKB döntött hasonlóan. A magyar kamatszint szempontjából az EKB a meghatározóbb, ahhoz viszonyítva azonban még bőven van kamatkülönbözet, amit mérsékelni lehet. Ez persze a régiós cseh és lengyel jegybankokra is igaz.

Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy az infláció elleni küzdelemben jelentős sikereket ért el a jegybank, ami nemcsak rövid távú siker, hiszen ezzel az inflációs várakozásokat is mérsékelték. Ebben nagy szerepe volt a forint erősödésének, viszont ekkora mértékű forinterősödés a jövőben nem várható, így nehezebb lesz ennyire alacsonyan tartani az inflációt. Regős Gábor alapesetben a korábbi kettővel szemben most már csak egy kamatvágást vár idénre, de ez lehet nulla vagy kettő is az energiapiaci folyamatok és a forintárfolyam alakulásának függvényében.

Bár a kamatdöntést mindig nagy érdeklődés övezi, ezúttal Varga Mihály 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatója tartogathat izgalmakat. Ha ugyanis igaz az a hír, amelyről a nemzetközi sajtó is írt, akkor a jegybankelnök ma bejelentheti a jegybank 3 százalékos inflációs céljának mérséklését, összhangban az euróövezethez való csatlakozás kormányzati törekvéseivel.

Varga Mihály először júniusban beszélt arról, hogy zajlik az inflációs cél felülvizsgálata, majd augusztusban azt mondta, hogy a felülvizsgálat eredményét ősszel hozzák nyilvánosságra. Ennél valamivel konkrétabban fogalmazott a 64. Közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben, ahol azt taglalta, hogy a magyar infláció jelenleg az egyik legalacsonyabb Európában, ezen a téren Magyarország Dániával áll holtversenyben. Az eddigi eredmények ugyanakkor szerinte legfeljebb részsikernek tekinthetők, az MNB ennek megfelelően az inflációs cél fokozatos csökkentésére készül.

Az inflációs cél felülvizsgálata önmagában nem új gondolat, az MNB rendszere ugyanis eleve időszakos felülvizsgálattal számol. A 3 százalékos célt 2005 augusztusában vezették be, az ezt követő felülvizsgálatok a 3 százalékot változatlanul hagyták, 2015-ben pedig plusz-mínusz 1 százalékpontos toleranciasávval egészítették ki.

A mai sajtótájékoztatóval egyidőben megjelennek a jegybank szeptemberi inflációs jelentésének sarokszámai is.

Ezt is kedvelheted