Elon Musk: Kína fejlődése Hszi Csin-pingnek köszönhető
Elon Musk szerdán interjút adott a kínai állami televíziónak, amelyben arról beszélt, hogy az ázsiai országban szemmel láthatóan nőtt a jólét, és rendkívülinek nevezte a fejlődési ütemet. A Tesla társalapítója és vezérigazgatója mindezt Hszi Csin-ping elnök munkásságának tulajdonította, akit nagyszerű vezetőnek nevezett.
Az üzletember szerint a jólét növekedése egyértelmű, ha valaki végigsétál a kínai utcákon. Az interjúra Hszi Csin-ping és Donald Trump csütörtöki találkozója előtt került sor.
A Tesla sanghaji gyára
Az amerikai autógyártó legnagyobb üzeme Sanghajban található, amelyet Musk egy „igazi ékkőnek” és „valóban gyönyörűnek” nevezett, az ott dolgozókat pedig hihetetlenül tehetségesnek, szorgalmasnak és megbízhatónak írta le.
A sanghaji gyár építése 2019 januárjában kezdődött, a termelés pedig még az év vége előtt megkezdődött. A beruházás eredeti költségét mintegy 2 milliárd dollárra becsülik. Az üzemben jelenleg a Model 3 és a Model Y különböző változatai készülnek, melyek egy részét exportálják.
A Tesla korábbi hivatalos adatai szerint az éves gyártókapacitás meghaladja a 950 ezer autót, 2025-ben pedig mintegy 851 ezer jármű került innen a piacokra, ami a vállalat globális teljesítményének 52 százalékát adta. A telephelyen 2023-ban a Reuters értesülései szerint mintegy 20 ezer munkavállaló dolgozott.
Új alagútprojekt Austin és San Antonio között
Musk nemrégiben egy újabb nagyszabású projekttel rukkolt elő. A Boring Company nevű vállalata Austint és San Antoniót kötné össze egy alagútrendszerrel, amely a nagyjából két és fél órás utat 30 percre rövidíthetné. A vállalás elsőre merésznek tűnhet, de a cég Las Vegasban már üzemeltet egy működő hálózatot, míg Nashville-ben építkezik, Dubajban pedig szintén beruházásra készül.
A rendszert Musk a Hyperloop előfutárának nevezi, amely a tervek szerint akár 320 kilométer/órás sebességet is lehetővé tenne. Ez nagyságrendekkel nagyobb vállalás a Boring Company jelenlegi hálózatához képest, de az elképzelés nem számít újdonságnak. A milliárdos már évek óta dolgozik azon, hogy az autóforgalom egy részét föld alatti úthálózatokba terelje.
A Boring Company Loop elnevezésű rendszere egy olyan föld alatti gyorsforgalmi úthálózat, ahol az elektromos autók köztes megállás nélkül viszik az utasokat a kiválasztott állomásra. A vállalat találóan „Teslák az alagutakban” néven is emlegeti a rendszert.
A már működő Las Vegas-i Loop a vállalat becslése szerint már több mint négymillió utast szállított, jelenleg 14 állomással működik, egy utazás pedig jellemzően 2–8 percig tart. A Las Vegas-i alagútrendszer hossza mintegy 5,7 kilométer, de az engedélyezett teljes hálózat ennél nagyságrendekkel nagyobb, a tervek szerint 109 kilométeres is lehet. A Nashville-ben épülő Music City Loop megközelítőleg 40 kilométer hosszú lesz, míg Dubajban az első 6,4 kilométeres szakasz később 22,5 kilométeresre bővülhet.
Elon Musk vagyona a legfrissebb becslések szerint megközelíti az 1000 milliárd dollárt, ezzel pedig minden idők legtehetősebb emberének számít.
