Feszült hangulat a tőzsdén: az OTP lefordult, a forint gyengül
Az amerikai-iráni konfliktus újabb negatív fordulata, valamint az amerikai félidős kongresszusi választások és a technológiai szektor jelentései állnak a befektetők figyelmének középpontjában kedden. A tőzsdéken borús a hangulat, a forint reggelre lejtőre került.
A hazai börzén a BUX index 0,15 százalékos csökkenéssel, 145 108 ponton indított. A vezető magyar papírok közül az OTP árfolyama 0,6 százalékkal 41 610 forintra esett. A Mol kurzusa 0,4 százalékkal 4968 forintra emelkedett, összhangban az olajárak erősödésével. A Richter 0,1 százalékkal 12 990 forintig araszolt lejjebb. A hétfőn árfolyamcsúcsot döntő Magyar Telekom részvényei oldalazással, 2876 forinton keresik az irányt a tőzsdenyitást követő percekben.
Az olajárak ismét felpattantak, miután az amerikai-iráni háború tárgyalásos rendezési kísérlete elakadt, és Washington ismét iráni célpontokat támadott. Az északi-tengeri Brent jegyzése 1,7 százalékkal 106,5 dollárra ugrott hordónként, míg az amerikai WTI árfolyama 1,6 százalékkal 96 dollár fölé emelkedett. Ezzel az energiahordozók kurzusa a hét eleji esés legnagyobb részét ledolgozta.
A nemzetközi hangulatot rontja, hogy az Apple a vártnál erősebb negyedéves jelentését követően visszafogottabb bruttó árrést jelzett előre a memóriachipek drágulása miatt. Az egyébként is nyomás alatt álló technológiai szektor megítélésének ez sem kedvez.
A befektetők eközben a ma zajló amerikai félidős kongresszusi választásokra figyelnek. Egy esetleges nagy arányú demokrata győzelem – amire a felmérések alapján jó esély van – összességében bizonytalanságot hozhat a részvénypiacok számára, míg a republikánusok erős szereplése kedvező fogadtatásra találhat a tőzsdéken. Nagyobb volatilitás várható az eredmények érkezését követően, különösen az euró-dollár árfolyamában. A részvénypiacon elsősorban szektorális mozgások várhatók: demokrata győzelem esetén a megújuló energia és az egészségügyi szolgáltatók kerülhetnek ki győztesen, míg a technológiai és a pénzügyi szektor negatívan reagálhat.
A forint hétfői erősödése kedd reggelre elakadni látszik, minden fontosabb devizával szemben gyengült a hazai fizetőeszköz a tőzsdenyitásig. Az euróhoz képest 0,2 százalékot rontott a magyar pénz, a keresztárfolyam ezzel ismét átlépte a 365-ös szintet kilenc órára. A dollár 0,15 százalékkal drágult, a zöldhasút 325,8 forinton váltják. A régiós devizák is erősebb formában vágtak neki a napnak: a cseh korona és a lengyel zloty egyaránt mintegy 0,1 százalékkal kerül többe.
A borús nemzetközi hangulat mellett az olajárak emelkedése sem támogatja a kockázatvállalást.
